Elment a Mágus.
Lehet, hogy megmondóemberré vált és "csak" nyilatkozott, de ő volt az edző, aki 1986-ban a rendre kiesés ellen küzdő MTK-ból (akkor még MTK-VM-ből ) bajnokcsapatot faragott egyetlen év alatt. Aki minden játékosából kihozta a maximumot és akinél még Híres Gábor sem csak elhitte, hanem tudta, hogy ő a világ legjobb középhátvédje.
Az Ő csapatát látva lettem MTK szurkoló.
Isten nyugosztaljon, Mágus!
Remek kapusteljesítménnyel, de minősíthetetlenül szar és defenzív játékkal, no meg Air Sanyi góljával az MTK 1:0-ra győzött egy enervált, peches (és gyenge) Fradival szemben, biztosítva a lényeget: ne legyen veretlenül bajnok a Ferencváros.
A futball Madridban volt.
Egy fiatal magyar kapus, aki - bár lehetett volna még sikeresebb - hazai viszonylatban óriási karriert futott be. Az MTK együttesében védett, amikor felismerték benne azt a tehetséget, ami arra predesztinálta, hogy egy elit angol klubhoz igazoljon. A Tottenham Hotspur első csapatában nem kapott szerepet, de standard Championship játékos lett, sőt a Manchester City együttesében a BL-ért harcolt.
Szorgalmas volt, elhivatott és vidám. A rák pedig kegyetlen.
Nyugodj békében, Marci!
Aki követ, vagy néha-néha ránéz a blogra, esetleg véletlenül idetéved, tudhatja, hogy szentimentális alkat vagyok. Amikor megkezdődtek a Hidegkuti-stadion bontási munkálatai, én vásároltam 6 széket, hogy később ládát, sörözőszéket, vagy bármit készítsek belőle, ami emlékeztet arra, hogy most augusztusban már 30 éve lesz, hogy először ültem a Hungária körúti stadion lelátóján édesapám és Onas papa között.
Még le kell tisztítani őket, de nem bírom ki addig. Nagyon boldog vagyok, hogy elkészültek. Kettő már ott figyel a teraszunkon, a harmadikat apunak ajándékozom.
Most már mindig velem lesz a stadion, költözzek bárhová is. :-)
Mert bár simán nyertünk és sokan voltunk a lelátón, mert bár kifeszítették azt a '96-os molinót is, ami alatt még én ugráltam a Blue Front tagjaként hétről-hétre a "középteraszon", Kispesten és Győrben, az Üllői úton és Tiszakécskén, Ausztriában és Zágrábban, mert bár nem csak apu és a gyerekek, de még Móni is elkísért és egy kicsit megértette, hogy mit jelent nekem a stadiont és az MTK, mert bár a gyerekek jó sokat szotyiztak és kaptak plüss Gedeon gúnárt, élvezték a Bon Bon számokat, a konfetti-esőt és a kék-fehér füstöt, mert bár láttuk Garami Józsi bácsit énekelni és táncolni, mert bár egy csomót fotóztam (a képek rajtam kívül valószínűleg senkinek nem jelentenek semmit), végig keserédes hangulatban voltam.
Hogy mégis pozitív hangulatban zártam le 30 évet a feltörő szentimentalizmusom ellenére, arról Kanta József gondoskodott:
Az utolsó kép, ami a "régi" stadionban készült.
1984-ben voltam először MTK meccsen, akkor a fedett lelátó jobb oldalán ültem édesapámmal és Onassal. Legyőztük a Vasast 2:1-re, az én sorsom pedig megpecsételődött.
30 éve - kisebb-nagyobb megszakításokkal, de - rendszeresen járok a Hidegkuti stadionba: jó pár éve nem csak apuval, de Pankával és Petivel. Ma elkísér Móni is, mert ma kora este gálameccsel, bajnokival, koncerttel és tűzijátékkal búcsúzik a pálya, amihez csodálatos élmények kötnek, és aminél nincs régebbi szerelmem.
Elbontják a stadiont és egy 5.000 férőhelyes újat építenek a helyére. Félre ne értsen senki, örülök a fejlesztésnek, biztos szép lesz és modern, de 102 (nekem ugye 30) év hangulatát sajnos nem tudják beleépíteni.
Isten Veled, Te mállott, Te gazos, Te repedt, Te graffitis, Te omladozó "Hungária körút"!
MTK - Siófok 1:1 (0:0)
Marha gyengén játszottunk, ráadásul a Siófok lelkesebb is volt. Miután hátrányba kerültnk észbe kaptunk, de csak az egyenlítésre futotta. Kár, még ha így volt igazságos, akkor is.
Jó volt tökmagozni a lelátón, talán mert apu mellettem szotyizott. :-) Viszont egy vagyont fizettünk. 7 rugó volt kettőnknek a meccsjegy, a "tökmagszotyi", meg 2-2 pohár üdítő.
Nem is értem, hogy mit csodálkoznak az okosok a béka segge alatti nézőszámon!? Az ember legalább 5-6 fantasztikus meccset nézhet meg a tévében minden egyes hétvégén, java részük nem is engedheti meg magának a borsos jegyárakat, ráadásul a magyar bajnokik színvonala szörnyű.
Mégis, nagyon jó kimenni.
Már nem Kékesi Rezső a jobbszélső, már nem Híres Gabi vagy Balog Róka játszik a csapatban, már nem Szeibert vagy Bognár Gyuri irányít, már nem Babosgabit, a Tanár urat, Kenőt vagy a Legnagyobb királyt látom a pályán, de akkor is: az MTK szerelem.
Míg én Madridban teszteltem a lábam teherbíró-képességét, mindenhol meccseltek.
Barcelonában 4:0-ás hazai győzelemmel búcsúztatták el Pep Guardiolát, ráadásul mind a négyet Messi rúgta és ezzel összességében már 50 gólnál jár a bajnokságban, ami véletlenül újabb rekord.
Ennél is fontosabb, hogy a Juventus megszerezte az olasz bajnoki címet! Ismét mienk a Scudetto! Amit a korábbi legendás középpályás, Antonio Conte edzőként a csapattal művelt, arra nehéz szavakat találni: utoljára pl. a Gullit / van Basten / Rijkaard-féle Milan volt képes veretlenül bajnokságot nyerni.
Angliában a Tottenham mély válsága tovább tart: birminghami döntetenünkkel a Villa ellen hatalmas esélyt szalasztottunk el, hiszen megelőzhettük volna az Ágyúsokat, márpedig a bronzérem automatikus BL főtáblát ér. A WBA még tehet nekünk egy szívességet az utolsó fordulóban, de a realitás most már "csak" a BL-selejtezőt érő (?) 4. hely... Hozzáteszem, hogy ebben a tekintetben a bajnokságban a sorsunk a saját kezünkben van, mert ha nyerünk az utolsó fordulóban a Lane-en a Martin Jol vezette Fulham ellen, akkor a Szarkák nem tudnak előzni (idegenben tolják az Everton ellen, vagyis az ellenfelük is izmosabb). Sajnos mindez mégsem szívderítő és nem véletlenül virított előbb a kérdőjel, mert a Chelsea az esetleges BL győzelmével még keresztbe tehet nekünk, így BVB drukkerként fogok szurkolni a Bayern Münchennek... Szuper lesz.
Ma az MTK is bajnok lett, igaz csak a másodosztályban. Így talán van némi remény arra, hogy a csapat nem szűnik meg és nem csak Pankának, de Petinek is meg tudom adni az élményt, amit a Hidegkuti-stadionban való szurkolás jelent.
Snooker VB. Hogy évek óta Ronnie "The Rocket" O'Sullivan a legjobb játékos, az nagyjából tény, de hogy az idegrendszere gyenge, az is. A két széles körben elfogadott állítás közül ezúttal csak a másodikra cáfolt rá, márpedig ennek a levét a magasságos Stephen Hendry visszavonlása után "kedvenccé" avanzsált Ali Carter (ne kérdezzétek, hogy miért, de a 2010-es sanghaji tornagyőzelmének nagyon örültem) itta meg. 11:18, sima döntő Sheffield-ben. A Kapitány tehát második VB döntőjét is elbukta, igaz másodszor is csak a O'Sullivan tudta megállítani. Talán jövőre nem egy Rakétát kell majd megzaboláznia...
Hiába nyert Pankával a balomon és apuval a jobbomon a Hidegkuti stadionban 5:0-ra az MTK a Paks II ellen, hiába védte meg bajnoki címét a Dortmund a Bundesligában, ha a Barcelona győzelmi kényszerben, hazai pályán elbukta az el Clásico-t...
A Real Madrid teljesen megérdemelten gyűjtötte be a 3 pontot - birtokolhattuk a labdát 70-72%-ban, nem dolgoztunk ki több helyzetet és nem voltunk veszélyesebbek mint a Királyiak. Most nem voltak durvák, csak húzták az időt és színészkedtek, de ki ne tette volna? Jobban játszottak, na! Rossz elismerni, nehéz feldolgozni, de oda Pep veretlensége, oda a csapat verhetetlenségi mítosza, oda a bajnoki cím - talán kapunk cserébe extra motivációt a BL-re és a jövő évi bajnokságra!
Eltröpül e szomorú hír mellett, hogy a Tottenham Hotspuűr minden idők legbrutálisabb összeomlását produkálva immáron csak 5. a PL-ben, miután újabb kiesőjelölt csapattól sikerült simán kikapnia. Szörnyű.
Holnap a Juve is rangadót játszik, az kellene mg csak, hogy nyerjen a Roma és előzzön a Milan!
Rossz belegondolni...
Bár kevesen gondolnák, rangadó volt, az első helyzett fogadta a harmadikat. Akik látták, nem hitték, hogy ez rangadó volt. Hihetetlenül alacsony volt a színvonal.
Nálunk volt a labda, de nem rúgtunk kapura - nem csoda, hiszen nam passzoltunk emberhez, vagyis nem jutottunk lőtávolságba... Aztán kiderült, hogy Hegedűs jó kapus. A 4 bravúrja legalábbis ezt bizonyította. Telt múlt az idő és ahogy fáradtak a vendégek, az 55-60. perctől egyre többször kerültünk gólhelyzetbe. Aztán egy kisebb kavarodás után a 80. percben az addig is egyedüliként futbalistára emlékeztető Nikházi higgadtan értékesített egy kipattanót 10 méterről.
Kiszenvedtük. Az első félidőben értékelhetetlen, a másodikban helyenként elfogadható teljesítményünk szerencsére elég volt a szűkös győzelemhez. Kanta kiáltása és levegőbe öklözése a lefújáskor árulkodó volt. Küzdöttek, hajtottak a srácok, de nagyon nem ment nekik a betömörülő Kozármislennyel szemben.
Ezek után már szinte biztos, hogy feljutunk. Hogy aztán mi lesz, az kérdéses, mert a megszűnés réme bizony ott lebeg a klub feje felett.
Panka szokásos eredményét hoztuk a Hidegkuti Stadionban:
1:0
Apuval tegnap kimentünk a Hidegkuti Stadionba, hosszú idő után először egy NB2-es meccsre. A Sporoni VSE - bár erős középcsapat a tabella alapján - csak az első félidőben tudott eredményesen bekkelni, a másodikban rúgtunk négyet.
A jegyárak csökkenésén túl nem sok minden változott. A lassan forgó beléptetőkapu, a háromszáz néző, apu a jobbomon, az öblös "hajrá MTK, gyerünk gyerekek!" csatakiáltás, a 30. percben melegíteni induló cserejátékosok, az első gólnál sokkot kapó és kialvó eredményjelző, a hülye bíró, a lelátón átélt gólöröm, mind-mind nagyon hiányzott.
Hogy mi volt más? Már nem csak a két oldalsó karéjt nőtte be a gaz, de a szemközti lelátó is teljesen üres volt, továbbá Garami mester lecserélte a szürke pantallóját és ballonkabátját egy farmer-bőrdzseki kombóra.
Ami pedig a legszokatlanabb volt: az MTK saját keménymagja. 20-30 fiatal ugrált, az első félidőben megállás nélkül énekeltek, szóltak a rigmusok, lengtek a zászlók. A szünetben aztán eltűnt a vezérszurkoló és a gólok ellenére ők is inkább csendes szemlélői lettek a bajnokinak.
Azon morfondíroztam, hogy már 15 éve annak, hogy én is lent ugráltam és szurkoltam Ricsiékkel a Blue Front-ban és hogy a mai fiatalok egy része még nem is élt akkor, amikor mi zendítettünk rá a nótáinkra, sálainkat, zászlóinkat lengetve...
Megöregedtem.
Tischler Patrik mesterhármasa ellenére is vereséggel búcsúztunk az élvonaltól. Hogy meddig tart a száműzetés, vagy hogy egyáltalán megáll-e a lejtőn a csapat, az a jövő zenéje. Most csak értetlenül állok a történések előtt - és úgy érzem, hogy nehezebben dolgozom fel a kiesést, mint a játékosok többsége.
Múlt héten édesapámmal néztem a lelátón, ahogy a régi kedvenc, Kenő üti az utolsó szöget a koporsónkba. Ma már hiába nyertünk Pápán, nem maradt matematikai esélyünk sem.
Kiestünk. Jó lenne tudni, hogy mit éreznek azok a fiatal játékosok, a báb klubvezetők, a motiválni képtelen edzők, akik szégyent hoztak az ország egyik legpatinásabb klubjára, a magyar labdarúgás második legeredményesebb futballcsapatára... Csak mert én, az egyszeri szurkoló a könnyeimmel küszködöm.
9 év után ismét Dortmundban a salátástál! A BVB idei szezonja a csapatmunkáról szólt és az egységről. Idén ennyi elég volt a bajnoki címhez. Hurrá!
A Barcelona azok után kapott ki a Real Sociedad ellen San Sebastianban, hogy a 71. percben még győzelemre állt. Szerencsére a leengedő, tartalékoló balfaszkodásunknak nem lett böjtje, mert a Blancok korábban már kikaptak a Bernabeuban a félelmetes Zaragoza-tól (az MTK neveltje, Pintér Ádám a 65. percben állt be a véndégeknél és a tudósítások szerint jól is játszott), vagyis a katalán bajnoki cím karnyújtásnyira!
Ha már MTK érdekeltség: a Queens Park Rangers ma megnyerte a Championshipet, és a korábbi meghatározó irányító, a mostanság a sérüléséből visszatérő Buzsáky Ákos is szerepet kapott, és jövőre bemutatkozhat a Premier League-ben!
Ott, ahol ma a Tottenham Hotspur kárára egyszerűen elcsalták a Chelsea elleni rangadót. A Kékek úgy nyertek szereztek 3 pontot, hogy megadtak nekik egy gólvonalon át nem haladt lövést és egy nyilvánvaló lesgólt. Mourinho mekkora patáliát csaphatott volna!
Végül, a legfontosabb mérkőzés: megfogadtam, hogy kimegyek a Szolnok elleni MTK meccsre. Kimentem, méghozzá Pankával. Nem mondom, hogy élvezte, de azért becsülettel, hiszti nélkül bírta a 2 órás programot. Jó volt újra hallani a labda puffanását és az ütközések csattanását, csak apu hiányzott nagyon mellőlem.
A ZTE edzője, Csank János velünk ellentétben rezzenéstelen arccal nézte végig a kiesési rangadót. Félnie a látottak alapján nincs mitől, nevetnie pedig nem illik.
A gárda ugyanis harmatgyenge. OK, hogy nyertünk, ráadásul rúgtunk 3 (!) kapufát, kihagytunk 4 ziccert, míg a Szolnok a szórványos és erőtlen kontrákat leszámítva csak az utolsó 15 percben volt képes nyomást gyakorolni, de akkor is csak két értékelhető labdarúgónk van! A gólszerző Pál Andris, aki nem csak hogy eredményes volt, de szokásához híven hajtott is mint az állat és Kanta Józsi, az egyetlen, akinek megengedném, hogy egy-egy ütközésnél igenis féltse a sérülékeny lábát, mert nélküle ma nincs MTK és elképzelhetetlen a siker. Ehhez képest ő (és Pál) volt az, aki átérzi a felelősséget és úgy ütközött, ahogy egy kiesés ellen küzdő együttes minden tagjának kutya kötelessége lenne (le is kellett cserélni szerencsétlent).
Engem nem érdekel, ha eltörik Ladányi vagy Könyves lába, ha felszakad a labdákat ipari mennyiségben elszóró Pátkai gyomra, vagy kiesik a 90 percet végigalibiző, egyetlen alkalommal sem sprintelő Hrepka összes foga. Vegyék tudomásul, hogy ők egy 123 éves, nagy múltú és sikeres klub játékosai, akiket olyan szégyen fenyeget, ami ellen BÁRMIT meg kell tenniük. Nincs fontosabb, mint hogy bentmaradjunk! Dögöljenek meg érte ha kell! Fogják fel, hogy Hidegkuti Nándor, Sándor Csikar, Balog Róka, Lőrincz Emil és Illés Béla viselte korábban a mezüket! A győzelem ellenére dühöngök, mert Pálon és Kantán kívül nem láttam ezt az eltökéltséget.
Most pedig lehiggadok, mert a lényeg ott van a képen:
1:0 ide.
Magyar szinten, de a többi csapathoz képest sem játszik rosszul az MTK, de nagyon rutintalan és nagyon peches...
Most pl. a Fradi nyerte meg ellenünk a 200. örökrangadót - megérdemelten, teszem hozzá, még ha vezettünk is, ha nem is kaptunk meg egy jogos büntetőt 1:2-nél Csizmadia nyilvánvaló kezezéséért (a srác is nagyon szimpatikusan ismerte el a mérkőzés utáni interjúban), és ha Maróti is csak egy sárgát kapott a kettő helyett... Egyszerűen erősebbek voltak, többet támadtak és többet lőttek kapura.
Hogy bentmaradhatunk-e? A Szolnokot, a Haladást és a Paksot meg kell verni a Hidegkuti Stadionban, idegenben nem szabad kikapni Pápán, mert Debrecenben és Zalaegerszegen tuti zakó néz ki. Most kisebb esélyt látok a "sikerre", mint a kiesésre, ami rövid időn belül az MTK futballcsapatának megszűnéséhez vezet. A költségvetésünk már most is minimális, az idén 20 éves Akadémia immár nincs monopolhelyzetben és kisebb hatásfokkal "termeli" a tehetségeket, mint az elmúlt években, Várszegi ugyanis végleg kivonul.
Anno átvett egy NB2-es gárdát, amibe milliárdokat ölt, bajnoki címeket és kupagyőzelmeket szerzett, a BL kapujába finanszírozta az MTK-t, de a nagy áttörés nem sikerült. A mecénás befektetése az egyre nagyobb számú játékoseladások ellenére sem térült meg, márpedig a számára ez üzlet. Visszaadja azt, amit átvett: egy másodosztályú futballszakosztályt.
A következő 3 hazai meccsre kimegyek. Hogy Petit és/vagy Pankát viszem-e, még nem tudom (nem hiszem, hogy bírnák), de adott nekem annyi szépet ez a klub, hogy az utolsó néhány hazai találkozóján ismét ott legyek a lelátón - ahogy korábban mindig.
Nem lehetek lusta, nem legyinthetek, nem kereshetek más programot. Tartozom ennyivel az egyesületnek, a nagypapámnak, a múltnak és az emlékeknek.
Eddig elhessegettem még a gondolatát is annak, hogy az MTK együttese kieshet az NB1-ből. Szoros volt a középmezőny, 1-2 forddulóval ezelőtt 2-3 pontra volt egymástól az 5. és a 13. Kikaptunk azonban zsinórban háromszor - alig fél órája hazai pályán a korábban még biztos kiesőként elkönyvelt Siófoktól - és így bizony meglegyintett minket a másodosztály szele, mert a Balaton-partiak egy pontra felzárkóztak.
Ami a legelkeserítőbb, hogy nem pechszéria okozza a vereségeket, hanem a kilátástalan játékunk. Mint mindig, most is vannak ugyan tehetséges, technikailag képzett gyerekek, Garaminak hála ügyes labdakihozatalok, néha ötletes, gyors passzok, de összességében messze vagyunk a pár évvel ezelőtti (vagy akár a tavalyi) erőnktől, amihez idén szörnyű rutintalanság társul. Nem lehet büntetlenül kiárusítani egy (bajnok)csapatot egyik percről a másikra! Pollák és Bori eladása után ugyanis Pintér, Zsidai, Rodenbücher, Lencse, Horváth, Gosztonyi, Kulcsár, Kecskés, Hrepka, Végh és Urbán gyakorlatilag egyszerre távozott, még ha utóbbi már vissza is tért a kispadra...
Felsorolom a maradókat is a 25-ös aranyérmes keretből: a csk. Kanta József, valamint négy akkori cserejátékos, a kapus Szatmári Zoltán, a védő Vadnai Dániel, a középpályás Pátkai Máté és a csatár Pál András, akik ma kezdők.
Baj van.
ITA: A magasságos Alessandro del Piero 179. bajnoki góljával - amivel felfedezője, Boniperti rekordját megdöntve ebben a kategóriában is csúcstartóvá avanzsált - a Juve legyőzte a Milant a San Siróban. Erre nem sokan fogadtunk!
ESP: A Barcelona szintén rangadót nyert, amikor felmosta a padlót a Sevillával. A győzelem nem ért sok pénzt, de az 5:0 akkor sem rossz.
ENG: A Hotspur szokás és papírforma szerint kikapott az Old Traffordon, köszönhetően többek között a Gomes idiótaságát kihasználó sportszerűtlen köcsög Naninak. Zselésbuziportugálkettő eldobja magát, esés közben kezezik, majd fetreng. A bíró nem sípol, de a balfék kapus leteszi a labdát, hogy elvégezze a (meg nem ítélt) szabadrúgást kifelé. Nani hirtelen meggyúgyul, felpattan és gólt lő. Gratulálok, pont erre volt szüksége a MU-nak!
GER: A Dortmund idegenben verte a listavezető Mainzot, ami már nem listavezet, mert a BVB előzött.
HUN: Az MTK 0:3-ról talpraállt a ZTE ellen, hogy a 93. pecben kapjon egy negyediket...
És ezen elszállt a szelvény!
Már akkor mondtam apámnak, hogy bundáznak a srácok, amikor kétszer is 2:0-ás előnyről kaptunk ki. Most viszont rekordot dönthettek a fiúk, mert a fogadóirodák irdatlan pénzeket fizetnek egy hazai pályán, 4:1-ről elvesztett meccsért. (2:1 után emberhátrányban még rúgtunk kettőt, utána az Újpest pontrúgásainál a védőink egyszerűen nem ugrottak fel fejelni!) 2 hete idegenben "persze" meg tudtuk verni a listavezető Videotont... Meddig lehet feszíteni a húrt? Meddig lehet hülyének nézni a szurkolókat? Meddig lehet naívan rácsodálkozni az ilyen eredményekre?
Annyi a pozitívum, hogy a régi 6-6-os Honvéd mintát követik...
Ha ebben az egészben a klubvezetőség nem érintett, akkor el kellene gondolkozni annak a koncepciónak az életképességén, miszerint azért keresnek - a konkuresekhez képest - "keveset" az MTK játékosai, hogy ezzel is motiváltabbakká váljanak egy korai külföldi szerződés megszerzésében.
Az Akadémia egy húsgyár, ahol a futball mellett angolt is tanítanak. Erkölcsöt is kellene, mert ez gusztustalan.
Abban reménykedtem, hogy kipihenem magamat ebben az öt napban. Helyette éjszakánként a földön aludtam egy kis matracon Panka mellett, aki megfázott és ezért gyakran felriadt álmából. Petit a front zavarja és ezért egész nap kézbe kívánkozik. Macerás és egyáltalán nem pihentető...
Nem a 12 pontos hétvégéről fogok írni, pedig egyszerre győzőtt a Juve, a Barca, a Spurs és az MTK, 16 gólt rúgva 6 ellenében, hanem az utóbbi hónapok messze-messze legnagyobb filmélményéről. Vagyis hát a film zenéjéről...
Az All Along the Watchtower c. számba Jimi Hendrix, a Legnagyobb Gitáros szinte mindent beleadott, Bob Dylan The Times They Are A-Changin' c. nótája pedig megteremti a film alaphangulatát. Hát, nem vidám... Ami viszont igazán megfogott, - valószínűleg a temetői jelenet képei miatt is, - az Simon és Garfunkel Sounds Of Silence-e:
Csodálatos a dal, csodálatos a zene.
Ahogy csodálatos az egész film.
Elátkozott hétvége volt ez, pedig Pankát ünnepeljük...
Az MTK 0:0-t játszott a Hidegkuti-sationban a bivalyerős Győrrel. Lencse egyszer lefordult a védőjéről, Gosztonyi meg gyors, mint a tapolcai 8:40-es. Mindez kb. ennyit ér.
A Tottenham 42 percig jól tartotta magát az észak-londoni rangadó első félidejében, de aztán produkált egy fergeteges 41 másodpercet, amikor egyszer majdnem labdát szerzett, de helyette az Arsenal rúgott két gólt. A többi formalitás, egyébként 3 lett a vége. Messze még az első négy hely egyike...
A Juventus - ha nem is sziporkázott, de - 70 perc alatt lerendezte a Napolit. 2:0-nál számukra véget is ért a meccs. A Nápolynak nem, hát rúgtak hármat. Nehezen hittem, de láttam. Vagy inkább láttam, de nehezen hittem?
Barcelona? Azt csináltak, amit akartak, de most sajnos csak egy gólra futotta. Azért nagy baj ez, mert a 93. percben 3 emberke szereptévesztett: Márquez azt hihette, hogy ő balerina és elsasszézott a csatár elől jobb bekkben. Hazasasszézhatna már inkább Mexikóba... Puyol azt gondolhatta, hogy távolugró és ezért bevetődött. Hogy hova, azt szerintem már ő se tudja, mert nem a labda útjába repült, hanem a reklámtáblákba. Ennyire ne örüljön az új szerződésének! Piquének pedig az lehetett a téveszméje, hogy leigazolta csatárnak az Osasuna, mert kapura bikázta a labdát. Öngóltunk 2 ajándék pontot a Realnak.
A Tottenham 5:1-re nyert a Hull City otthonában, Defoe triplázott.
A Loki 2.1-re győzött Szófiában. Ha a visszavágón hazai pályán nem kap ki, akkor BL főtáblára kerül!
Az MTK tarcsi, bár jobban játszott, kikapott a Fradikától a Ligakupában.
Szülinapos az MTK, egyben a magyar labdarúgás legendája:
Boldog nyolcvanadikat, Csikar!
Az MTK ma megnyerte fennállásának 23. bajnoki aranyérmét!
Gratulálok, köszönöm, meg minden!
Leírom, hogy kik léptek Babos Gabiék örökébe, mert nagyon nagyot tettek:
Kapusok: Végh Zoltán, Szatmári Zoltán |
Védők: Bajúsz Endre, Horváth Levente, Mladen Lambulics, Pintér Ádám, Pollák Zoltán, Rodenbücher István, Szekeres Adrián, Vadnai Dániel |
Középpályások: Kanta József, Kecskés Tamás, Ladóczky István, Pátkai Máté, Szabó Ádám, Zsidai László, Bori Gábor, Busai Attila, Vági András, Molnár Marcell |
Csatárok: Hrepka Ádám, Kulcsár Tamás, Pál András, Urbán Gábor, Lencse László |
Szakmai igazgató: Garami Józsi bácsi |
Az 1984-1985-ös szezonban voltam először focimeccsen. Az MTK drukker nagypapám és az akkor még Vasas szurkoló édesapám vitt ki a két csapat találkozójára. A hazai kékek 2:1-ra nyertek, az egyik gólt a jobbhátvéd Farkas lőtte, akit frissen igazolt le az MTK, éppen a Vasasból. 7 évesen persze, hogy a győztesnek kezdtem szurkolni: apám is rákapott az MTK-ra, hiszen folyamatosan rágtam a fülét, hogy menjünk meccsre.
Nagypapa szép lassan elmaradozott, de mi ketten apuval kitartottunk - a pályán ünnepeltük a bajnoki címeket és kupagyőzelmeket, lemondóan legyintettünk amikor kiestünk, szurkoltunk a feljutásért, skandáltuk Garami Józsi bácsi és Verebes Mágus nevét, éltettük a legnagyobb király Illés Bélát és Lőrincz Emil tanár urat, káromkodtunk amikor eltörték Kenesei kezét, szörnyülködtünk Csertői kispesti sérülésén, szeretettel élcelődtünk a csupaszív Talapa Jankán (meze a szekrényemben), felállva tapsoltunk Babos Gabinak (kesztyűje a szekrényemben) szidtuk Turbékot és Pielt a 40 méteres öngóljukért, átkoztuk a Rosenborg ellen kialvó világítást, röhögtünk a szurkolói beszólásokon, rágtuk a "tökmagszotyit". Leutaztam Győrbe, Debrecenbe, Fehérvárra, Tiszakécskére, elmentem Horvátországba és Ausztriába.
Előttem van Bognár Gyurika, Balog Róka, Kékesi, Híres, Szeibert, Fodor, Katzenbach és szegény Zsiborás Gabi arca a régiek közül; emlékszem a billiárdgolyóval fejelgető Jessyre; álmomban is fel tudom sorolni a BL-ről épphogy lemaradó "nagy csapatot" (Babos - Szekeres, Lőrincz, Kuttor - Molnár Z., Halmai - Zsivóczky, Illés, Farkasházy - Orosz, Kenesei); látom magam előtt Madar Csabát, Hamart Pistát, Jezdimirovicsot, Juhász Rolandot és szerencsétlen Zavadszky Gabit.
Több mint 15 éven át ott voltunk majd minden meccsen. Nagyon szeretem az MTK-t.
Aztán jött egy jó 4-5 éves periódus, amikor szinte egyáltalán nem jártunk ki a Hungária körútra. A megmentő mágnás, Várszegi Gábor ugyanis "húsgyárrá" próbálta alakítani a klubot és nem a győzelemre, hanem a csapat kiárusítására helyezte a hangsúlyt. Veszíteni ugyan lehet, de csak akkor, ha mindent megtettél a győzelemért.
Tavaly megtört a jég, mert megint a Hidegkúti-stadionban szurkoltunk. A szintén Várszeginek köszönhető Sándor Károly Labdarúgó Akadémián ugyanis felnőtt egy olyan generáció, akit megint lehet szeretni. Nem olyan jók, mint a korábbi bajnokcsapataink és nemzetközi mércével gyakorlatilag mérhetetlenek, de fiatalok, lelkesek, szervezettek és mára talán győzni is megtanultak. Borival, Németh Krisztiánnal könnyebb lenne, de így sem lehetetlen. Tavaly még nagyot buktunk a tavaszi szezonban, idén viszont már 3 rangadót is nyertünk idegenben, ma éppen a ZTE ellen.
Talán megint sikerül bajnokságot nyerni. És talán ki tudom ráncigálni nagypapát, hogy ő is élőben láthassa.
Ti mondtátok