Ez a molinó feszült a Nou Camp lelátóján, egy 17 éves (valójában, az ifi csapatokkal együtt 24 éves) karrier lezárásakor. Xavi Hernandez Creus-ról már írtam, az el Clásicok kapcsán is sokszor, de ezek a napok a futballban ismét (az egyik?) legnagyobb kedvencemről szólnak.
Xavi Hernandez a Barcelona és az egyetemes futball egyik legnagyobb játékosa. 170 centibe belefért minden, ami a labdarúgáshoz kell, ami egy kombinatív passzjátékra építő csapat irányításához és mozgatásához kell.
A Sors annál méltóbb módon nem köszönhetett volna el Xavitól, ahogy tette:
Utolsó idegenbeli bajnokiján, egy Atletico elleni rangadón bajnoki címet szerezhetett, utolsó hazai bajnokiján átvehette a bajnoki címért járó serleget és 90.000 ember ünnepelhette, az utolsó fellépésén a Nou Campban spanyol kupadöntőn játszhat, majd utolsó mérkőzésén a katalán klub színeiben Bajnokok Ligája döntőt fog játszani. Megérdemli. Megérdemel mindent. Mert ha az elmúlt 15-20 évben Puyol volt a szíve, akkor Xavi volt az agya a korszak legjobb együttesének. Az FC Barcelona megadta az ikonjának azt, amit megérdemelt. Méltó búcsút, tiszteletet és elismerést.
Jó utat, Xavi!
Ti mondtátok