King Aranarth

... pont kétszer ennyit kellett volna zenélniük.

A Hallowed be thy name nélkül is fergeteges metal-koncertet adott a 6 nagypapa. Konkrétan egy kitörő vulkán energiája szabadult fel a Sportarénában tegnap este.

Irdatlan hangerővel robbant az agyunkba az Iron Maiden, hogy az ülőhelyeken is állva tomboljon a jónép, hogy csápoljon, headbangeljen, üvöltsön mindenki, aki volt olyan szerencsés mint én és láthatta, hallhatta a Legnagyobbakat.

Szédületes volt.

Hat régi cimborával melegítettünk egy kocsmában néhány sörrel, utána másik hét ismerőssel egy másikban. Brúnó egy kicsit lepisilt (nyugalom, Brúnó Saul kisfia és még nincs másfél éves). Mit nekem egy apró közjáték!? A csarnokban az Anthrax-ról konkrétan lemaradtunk, a Moonchild nyitóra már sörrel a kezünkben rohantunk, aztán a biztonságiakkal takaríttattuk el a helyünkről az ott ülőket, hogy aztán sokszor állva zúzzunk Saullal és Andrással a színpad torkában. Dickinson hangja ugyan kopik, de még mindig nagyobbat üt, mint egy raklap Red Bull, ráadásul annyit mozog a csávó, hogy én belehalnék. Harris dettó, csak mellette metronóm. Nicko McBrain nagy kedvencem, de most alig látszott a dobszerkója. Levonuláskor szerencsére egyedül maradt a színpadon és élvezte a dicsfényt - jó pocakos lett! :-) A 3 gitár? Az bizony 3 gitár, nagyon szólnak együtt és szólóban is. Murray szerintem hatalmas, Smith korrekt, Gers meg egy hülye. :-)

Óriási élmény volt, csak tartott volna kétszer ennyi ideig...

Még 10

...

9

...

Bruce Dickinson tehetséges. A tökéletes dalszövegíró, énekes és frontember megszemélyesítője. Ezt a számot már/még szólókarrierje idején alkotta, a régi és az új Iron Maiden közti interregnum (Blaze Bayley egyszerűen nem volt, nem lehetett méltó helyettese) idején.

A dalt még egy Tátika, vagy milyen néven futó korai tehetségkutató műsor során ismertem meg - ha jól emlékszem - Bartók Krisztián előadásában, aki második helyen végzett a nagysikerű, Jamiroquai számot végigvonagló Pély "nemjöttát" Barna mögött.

Mindegy, nem ez a lényeg, hanem hogy azóta überMaiden-rajongó is lettem, meg überDickinson-rajongó is lettem és ez a szám a Fear of the Dark mellett a stílus HIMNUSZA.

Hangerőt a maximumra, családot biztonságba, aztán PLAY!

Most mondja valaki azt, hogy a heavy metal esztelen hörgés, hogy Dickinson nem költő, és hogy nincs igazam!

Bruce Dickinson rules!

Csak mert az Iron Maiden a heavy metal csúcsa. Ez pedig a szám, ami engem a rajongójukká tett - több, mint 15 éve.

A banda 1975-ben alakult (még nem is éltem!!!), 1999 óta 6 tagú: Steve Harris (basszus), Bruce Dickinson (ének), Nicko McBrain (dob), Dave Murray, Adrian Smith és Janick Gers (gitár). Értitek? 3 gitár. Ezért szólnak úgy, ahogy!

A fenti koncertfelvételek Rióban készültek 2001-ben, ahol 250.000 ember előtt zenéltek. A saját, 1985-ös rekordjukat nem tudták megismételni. Akkor 400.000-en tomboltak a színpad előtt... Pedig egyre jobbak!

És idén jön a "The Final Frontier" c. stúdióalbum.

Kedves Bruce Dickinson, Steve Harris, Dave Murray, Nicko McBrain, Adrian Smith és Yanick Gers! Kurva jók voltatok!

Tegnap a Szigeten a Somewhere Back In Time turné keretében óriási koncertet adtak.  50-en túl is olyan műsort varázsoltak a színpadra, hogy ma nem volt hangom és alig tudtam kinyitni a szememet - ha sikerült, akkor se láttam sokat.

Soroljam? Aces High, Can I Play With Madness, The Trooper, Rime Of The Ancient Mariner, Iron Maiden, The Number Of The Beast, Piece Of Mind, Moonchild, Run To The Hills, 2 Minutes To Midnight, aztán a két legnagyobb kedvencem, a Fear Of The Dark és a Hallowed Be Thy Name. Üvöltöztem, ugráltam mint egy tizenéves hülyegyerek, de egyszerűen magával ragadott az a szédületes hangulat amit teremtettek. Bruce Dickinson energiája felér Pakséval, Dave Murray-nél pedig egyszerűen nincs jobb metal-gitáros. Mondjon bárki bármit.

40.000 ember tombolta végig a koncertet. Mit mondjak? Elképesztő volt, szenzációs és bármikor is jönnek újra, én ott leszek. Mert az Iron Maiden a heavy metal bandák legnagyobbika.

Épp azon gondolkozom, hogy egy rutinos sportriporter hogy mer felkészületlenül közvetíteni az olimpiáról. Gulyásé pl. a vívás. (Tudjátok, ő mondta, hogy "az embernek tátva marad a szeme", hogy "11:11 a Fotex javára", hogy "Dzurják a felső sarokba gurított", meg hogy "a kispadon ülők állva tombolnak".) Szerinte a páston minden akció "véd és visszaszúr". Belefér. Ha ezt már tízszer ellőtte egy asszóban, jön a lábszúrás. Ha próbálkoznak vele, akkor már várta, ha nem, akkor meg hiányolja. 3-4 tusig ezzel is elvan. Ez így már sok. 1-2 tus erejéig még elemzi, hogy miért (nem) szúrnak "kezet". Figyeljétek meg! Rettenetes. A legszörnyűbb pedig, hogy rendre összekeveri a feleket és egy-egy olasz, francia vagy spanyol tusnál ujjong egészen addig, amíg premier plánban nem mutatják az anyázó, vagy búslakodó agyonszúrt magyart - ilyenkor elsüti, hogy "ez az élőkép átka, mert fordítva látja, mint a monitorban" - igen, tényleg hülye. Nem kell mindenhez értenie, de akkor ültessenek mellé egy szakembert. Szóval itt tartottam, amikor eszembe jutott hogy holnap meló után megyek Iron Maiden koncertre. Úgyhogy mégse idegesítem magamat.

ui: Remélem eljátszák a Fear Of The Dark-ot.

Böngészem a netet és rájöttem, hogy tavaly augusztus óta el vagyok kényeztetve. Kezdődött a 2007-es Budapest gitárfesztivállal, ahol az orosz nevű, osztrák állampolgárságú, angolul éneklő, magyarul perfekt beszélő Ripoff Raskolnikov mellett a virtuóz Tommy Emmanuel is zenélt (azon kevés jazz muzsikus egyike, akit nem csak 2-3 szám erejéig vagyok képes elviselni). Kis szünetet követően (mialatt Panka gondoskodott a csendes esték elmaradásáról) jött Chris Rea - aki nagy meglepetésemre és még nagyobb szerencsémre ütős blues-koncertet adott. Alig pár napja Mark Knopfler Gibsonját hallhattam.

És hogy ne legyen elég, egy nappal Panka keresztelője előtt irány Alsóörs, hogy hatalmas kedvencem, a - szerény véleményem szerint - legnagyobb élő gitáros, Gary Moore (bocs, Clapton!) koncertjén őrjönghessem ki magam. (Csak jöjjek rendbe másnap délig...!) Július 13-án jön John Mayall, minden blues zenész mentora és mestere, a Bluesbreakers-szel.

A Szigeten szerencsém lesz Dave Murray-hez, hiszen a "0. napon" az Iron Maiden teszi tiszteletét kis hazánkban.

Jó kis társaság, mit ne mondjak.

Könnyű nekem: szeretem a gitárt!

Kedves mindenki!

Az óév végén hagyom a politikát és egy komoly feladatot adok nektek:

Hallgassatok zenét, de nem ám akármilyet! Hallgassatok blues-zenét és hard rock-ot, hallgassatok heavy metal-t, hallgassatok gitárjátékot minden mennyiségben!

Felsorolom tehát a 15 kötelező hallgatmányt az újévre - szigorúan NEM minőségi sorrendben:

1. AC/DC (Angus Young) - Ride On
2. Cream (Eric Clapton) - Crossroads
3. Deep Purple (Ritchie Blackmore) - Highway Star
4. Bruce Dickinson (Roy Z) - Tears Of The Dragon
5. Rory Gallagher - Bad Penny
6. Guns 'n' Roses (Slash) - Sweet Child O' Mine
7. Iron Maiden (Dave Murray) - Brave New World
8. Jimi Hendrix - Purple Haze
9. Gary Moore - Still Got The Blues
10. Red Hot Chili Peppers (John Frusciante) - Wet Sand
11. Joe Satriani - Satch Boogie
12. The Allman Brothers Band (Warren Haynes & Derek Trucks) - Heart Of Stone
13. Jukka Tolonen - Wednesday Blues
14. Stevie Ray Vaughan - Empty Arms
15. Johnny Winter - Johnny Guitar

A számok (de legalábbis a gitárszólók) egy részét biztos ismeritek, egy részük talán újdonság.

Ne felejtsétek! A zenét hangszerekkel játsszák. A számítógép nem hangszer.