King Aranarth

A '80-as évek közepétől, Platini óta szurkolok a Juvénak, hogy aztán Copfocska, vagyis Roberto Baggio idejében abszolút kedvenccé váljon a csapat. Del Piero vette át a stafétabotot (vagyis a 10-es mezt) és én soha nem kedveltem annyira futballistát, mint a Kapitányt.

Hétvégén apu kérdezte, hogy mikor játszik a Roma (ő a Farkasok szurkolója - ugyan miért lenne a magyaron kívül akárcsak egyetlen liga, ahol nem az ősi riválisoknak drukkolnánk)? Nem tudtam. És azt sem, hogy 5 vagy 6 ponttal vezeti a Juve a tabellát... Gyorsan megpróbáltam visszaemlékezni, hogy melyik Juve meccset láttam teljes egészében. Nem tudtam felidézni.

Ma, hogy az ezredik posztomat követően saját írásaimat olvasgatom, a del Piero-s bejegyzéseket olvasva szomorú dologra jöttem rá.

Bár a Juventus a kedvenc olasz csapatom és mindig is az marad, már nem tudom őket ugyanúgy szeretni, mint az Ő idején. Nem tudok annyira elkesedni, mert nekem Ő volt a Juventus. 19 hosszú éven át.

Hát vége. A mai napon lejárt A szerződés.

Alessandro del Piero ma elköszönt a Juventustól.

19 év után Alessandro del Piero ma lejátszotta utolsó tétmérkőzését a Juventusban. A búcsú nem sikerült szépre, de a karrier maga, az tökéletes volt. Nem létezik cím, amit del Piero ne nyert volna meg, az Old Traffordon és a Bernabeu-ban is járt már neki standing ovation, azon kevesek egyike, akikről meg lehet mintázni a klubhűség és a sportszerűség mintaképét is. Mindezek mellett alig akad rekord, amit ne ő tartana a világ egyik legnagyobb klubjában.

Láttam a bemutatkozásodat a Serie A-ban, láttam az első gólodat, láttalak serlegeket a magasba emelni, láttalak megdönteni Boniperti gólcsúcsát és most láttalak utoljára levonulni a pályáról, mint a Juve ikonja. Még a másodosztályban is nagyon könnyű volt Juventus drukkernek lenni, amikor Te voltál a Zebrák 10-ese. Ha mást mezt húzol is még magadra, Te mindig az Öreg Hölgy Legnagyobbja maradsz!

Isten Veled, Kapitány!

"Nevezzük el róla a Földet!" - javasolta Dino a Juve magyar blogján.

Nevezzük! Alessandro del Piero tegnap méltón ünnepelte karrierjének újabb mérföldkövét. 700. mérkőzésén lépett pályára a Juventus mezében és győztes gólt szerzett a Lazio elleni rangadón. 28-ról, szabadrúgásból ugyanúgy becsapva a Marchettit, ahogy 2008-ban Casillast (akkor a duplájáért standing ovation járt a Bernabeu közönségétől, amit meghajolva köszönt meg!).

Nagyon örülök, hogy végigkísérhettem a pályafutását, hgy láttam bemutatkozni a Serie A-ban az akkori kedvenc, Roberto Baggio posztján, hogy láttam megdönteni a klub gólrekordját, hogy láttam bajnoki címeket, BL győzelmet és világbajnoki címet ünnepelni.

Csodálatos sportember.

Ja, és ezt hallgassátok meg! Hatalmas! :-)

Abban reménykedtem, hogy kipihenem magamat ebben az öt napban. Helyette éjszakánként a földön aludtam egy kis matracon Panka mellett, aki megfázott és ezért gyakran felriadt álmából. Petit a front zavarja és ezért egész nap kézbe kívánkozik. Macerás és egyáltalán nem pihentető...

Ha már belinkeltem a legnagyobb védéseket, íme a legszebb gól, amit láttam:

Alessandro del Piero varázslata - sajnos a BL döntőt ennek ellenére elvesztette a Juve...

Megint lehet szeretni a csapatot. Hajtanak, küzdenek, a játékosállományhoz képest eredményesek, hazai pályán kifejezetten élvezhető, gyors támadó focit játszanak. Minek köszönheő? Talán a hitnek, meg a bizonyítási vágynak - tisztára kell mosni a becsületet. Hát megalkuvás nélkül küzdenek.

Nincs annyi pénz igazolásokra, mint az ellenfeleknek, mégis csak a gyűlőlt Inter előz meg minket (mondjuk most az ő bíróküldéseiket is érdemes lenne megvizsgálni...).

Buffon - Molinaro, Legrottaglie, Chimenti, De Ceglie - Marchionni, Giovinco, Marchisio, Camoranesi - Del Piero, Iaquinta. Ranieri kiállíthat egy teljesen olasz tizenegyet, ráadásul sok-sok fiatal tehetséggel - kíváncsi vagyok, mire jutnak pár év múlva, akár válogatott szinten Persze Amauri vagy Trezeguet, Sissoko és Grygera alapból kezdőjátékos, de kevés csapat mondhatja el magáról, hogy idegenlégiósok nélkül sem sokkal gyengébb, mint velük.

Szóval jó Juve meccset nézni!