King Aranarth

Az a fránya szuverenitás - igaz, Pjotr?

Amióta az eszemet tudom, Fidesz szimpatizáns voltam.

Amíg rendszeresen írtam (zenéről, filmekről, sportról, családról, elsősorban nem is politikáról), ez ki is derült számos posztomból, ma sem szégyellem. Ezek a bejegyzések azonban megritkultak, majd teljesen eltűntek - ahogy a blogban magában is alig-alig adok életjelet magamról.

A politikai posztok eltűnésére nagyon egyszerű a magyarázat: fokozatosan vállalhatatlanná vált számomra a Fidesz. Először még csak a felfoghatatlantól a végtelenig terjedő skálán mozgó korrupció zavart, aztán a folyamatos ellenségkép-gyártás, az állami szolgáltatások lerohadása, majd a nyugat-európai civilizációval való szembefordulás, a sodródás Putyin karjaiba.

2018-ban már kétségeim voltak, de 2022-ben már kizárólag konzervatív polgári alternatíva híján kapták meg a szavazatomat és akkor már nem született poszt, nem volt öröm és jól eső elégedettség, csak tudomásul vettem az eredményt és reménykedtem, hogy visszatér a normalitás. Ez teljes önámításnak bizonyult.

Az elmúlt 10 évben fokozatosan erodálódott tehát az elkötelezettségem, de egy olyan téma hozta el a szakítást, ami engem is meglepett: a 2025. évi Pride, amikor betiltással és a felvonulók büntethetőségével fenyegettek. (Nagyon) régen még ezen az oldalon is kétségemet fejeztem ki a Pride-dal kapcsolatban, de ez az évek során, az állam hozzáállásával, különösen pedig a kormányzat tavalyi reakciójával semmivé foszlott. Igazi demokráciában szeretnék élni és ezt veszélyben éreztem.

Mára alig maradt olyan téma, ügy vagy kérdés, amiben a Fidesz azokat az értékeket képviselné, amiket korábban képviselt és amivel én azonosulni tudnék. Én nem változtam, de az a politikai közösség, aminek a támogatója voltam, súlyosan deformálódott.

Mindezt hatalmas csalódásként éltem meg, talán ezért is tartott ilyen sokáig az ébredés - hinni akartam, hogy ez jó, de mindenféleképpen jobb, mint a többi lehetőség. Az MNB, a Szőlő utca és Göd már arra bizonyíték, hogy teljesen felesleges volt áltatnom magamat.

A Tisza feltűnésével viszont megjelent egy olyan politikai erő, amiben (ha olvasztótégely is, de) azoknak az értékeknek a képviseletét is látom, amiket fontosnak tartok. Vannak fenntartásaim a párt programjával és több politikus személyével kapcsolatban is, de ez az őrület nem folytatódhat.

Nem akarom, hogy a hazám az európai értékek képviselete helyett orosz érdeket szolgáljon, hogy a lányom és a fiam számára természetes legyen gyűlölködő plakátözönben élni és folyamatos háborús riogatást hallgatni egy alternatív valóságból.

Normális, európai életet szeretnék.