King Aranarth

Böngészem a netet és rájöttem, hogy tavaly augusztus óta el vagyok kényeztetve. Kezdődött a 2007-es Budapest gitárfesztivállal, ahol az orosz nevű, osztrák állampolgárságú, angolul éneklő, magyarul perfekt beszélő Ripoff Raskolnikov mellett a virtuóz Tommy Emmanuel is zenélt (azon kevés jazz muzsikus egyike, akit nem csak 2-3 szám erejéig vagyok képes elviselni). Kis szünetet követően (mialatt Panka gondoskodott a csendes esték elmaradásáról) jött Chris Rea - aki nagy meglepetésemre és még nagyobb szerencsémre ütős blues-koncertet adott. Alig pár napja Mark Knopfler Gibsonját hallhattam.

És hogy ne legyen elég, egy nappal Panka keresztelője előtt irány Alsóörs, hogy hatalmas kedvencem, a - szerény véleményem szerint - legnagyobb élő gitáros, Gary Moore (bocs, Clapton!) koncertjén őrjönghessem ki magam. (Csak jöjjek rendbe másnap délig...!) Július 13-án jön John Mayall, minden blues zenész mentora és mestere, a Bluesbreakers-szel.

A Szigeten szerencsém lesz Dave Murray-hez, hiszen a "0. napon" az Iron Maiden teszi tiszteletét kis hazánkban.

Jó kis társaság, mit ne mondjak.

Könnyű nekem: szeretem a gitárt!

Ez aztán méltó volt a példaképhez!

Chris Rea minden várakozásomat felülmúlta. Elementáris, pörgős blues zenét játszott, ahol rámcáfolt (korábban ugyanis - még a "fehérruhábanszőkítetthajjalsétálokatengerparton" pop-rockos korszakában - váltig állítottam, hogy a hangja szédületes, de a gitártudása azért elmarad a legnagyobbakétól) és bebizonyította, hogy micsoda mestere a hangszernek. Sokkal jobb volt, mint vártam. Egyszerűen csodálatosan zenélt. Semmi allűr, semmi cicoma, csak a gitárjai és a blues.

Természetesen a 4 nagy slágerét is hallhattuk, de nem ám pop-os hangszereléssel... A Josephine-t bendzsóval játszotta, a Julia-t pedig olyan kemény, blues-os szólókkal fűszerezte, hogy véletlenül sem jutott eszünkbe, hogy a stúdióalbumon ezek bizony sziruposnak hatnak. A Looking For The Summer és a Road To Hell eredetileg is rendben vannak, de élőben egészen fantasztikusan hangzanak.

Rea öregszik, de mindent beleadott. Öregapósan topogott a színpadon, alig 1,5 óra után levonult és mindössze 2 ráadás számra jött vissza, hogy utána kurtán-furcsán, köszönés nélkül fejezze be a koncertet, de ez sem baj, mert a keze és az ujjai úgy jártak mind az 5 gitárján, mint a motolla.

Furcsa ezt mondani, de mintha 57 éves korára találta volna meg azt a stílust, ami igazán illik hozzá. Kurva jól gitározott, na!

56 évesen, egy súlyos, majdnem a 30 éves karrierje végét jelentő betegség után mégis a folytatás mellett döntött az ír-olasz származású angol blues-rock gitáros, a kezdetekben "angol Springsteen"-ként emlegetett Chris Rea. Ez különösen azért örömteli, mert kaptunk két jegyet a holnapi koncertjére. A turnén elvileg - példaképe, B.B. King előtt tisztelegve - instrumentális blues számokat játszik, megspékelve néhány régi nagy slágerével, vagyis jó koncertre számítok.

Szerencsére szüleim estére elvállalták Pankát, úgyhogy mi 4 hónap után, első jelentősebb közös programként egy világszerte elismert zseni koncertjére látogatunk el.