Ma meghalt az Orionos nagypapám.
Bubus, akinek 30 éve én adtam a becenevét a Wartburgja után, aki később műszernek nevezte a Daciáját, aki nagyipari mennyiségben gyártotta a hintaszékeket, akinek hétvégi háza volt a város peremén (egy utcányira onnan, ahol most lakunk), akivel régen évente Rábaszentandrásra látogattunk, aki bebútorozta a házunkat, aki láthatatlanná metszette a sövényeket, akinek törött volt a kisujja, akitől Panka Mikulást és Bernie-kutyát kapott, akinek csak Feri nevű barátai voltak, akinek rendre be kellett állítanom a csatornákat a tévéjén, aki túrós csuszát készített nekem, akinek mindig volt egy-egy nehezen érthető története vagy mondása, aki gerléket és galambokat édesgetett magához a magány ellen, akinek majdnem mindig nevetett a szeme. A dédi, akit Panka pár hete "meggyógyított a puszijaival".
Bubus 85 évet élt. Ma eljött a perc, amit megváltásként várt minden tiszta pillanatában. Jönnek sorra az emlékek, és csak sírok... Nyugodj békében, nagypapa!
Ti mondtátok