King Aranarth

Nagyon régen nem írtam. Ellustultam, mással foglalkoztam. Sem az újév, sem Torgyán József halála, sem a munkahelyi agyrémek, sem Peti nehezen induló majd félévre egyenesbe álló iskolai karrierje, sem a veronai tragédia nem hozta meg az idei év első posztját.

Aztán jött az Ausztrál Open, ahol a fél év kihagyás után visszatérő Roger Federer örök mumusával, a prosztó nyikhajból világklasszis sportemberré váló jó barátjával, a tehetségben alig valamivel gyengébb, de pszichésen sokkal erősebb Rafa Nadallal találkozott.

Minden idők legnagyobb játékosa úgy nyert, ahogy kellett neki: gyors labdamenetekkel - a határon játszva, rengeteg nyerő ütéssel, sok ki nem kényszerített hibát felvállalva.

Minden idők legnagyobb játékosa úgy nyert, ahogy senki nem várta volna: öt játszmában. Mert ha valaki ellen, hát Nadal ellen mindig jött a blokk, az idegi összezuhanás. Most 1:0 és 2:1 után is egyenlített a spanyol sőt, a döntő játszmában rögtön egy breakkel nyitott.

De ez a Roger Federer ma más volt, mint a korábbi éveké: nem adta fel, elhitte hogy nyerhet és mindent meg is tett a győzelemért. Döntő szett 1:3-ról állt fel és emelhette fel a GS trófeát. A tizennyolcadikat életében. 18. Greatest Of All Time.

4:6, 7:5, 6:3, 6:4. Csak egy számsor, ami azonban egy másikat takar: 7, 17, 286. Lefordítva: 7 wimbledoni trófea, 17 Grand Slam győzelem, 286 hét világelsőség. Páratlan, felfoghatatlan, utánozhatatlan. Mind rekord.

Roger Federer - ha eddig bárki kételkedett volna benne, vagy ellenvéleményt fogalmazott volna meg - a sportág valaha volt Legnagyobbja. A tudása, az eleganciája, a könnyedsége, mind-mind páratlan.

Még 2 perccel a kezdés előtt is biztos voltam benne, hogy megnyeri a finálét és sokadszor is történelmet ír. Aztán elbukta az első játszmát, mert Murray jobb volt nála. A második szettet megnyerte, de nem tudom hogyan, mert a skót még mindig jobb volt nála. A harmadikban már megtalálta a ritmust és várható volt, hogy így már nem lesz esélye az amúgy élete teniszével előrukkoló Murray-nek. Előrelátó voltam, és a 4. játszma közepénél bejelentettem Móninak, hogy el fogok érzékenyülni. Aztán tényleg elérzékenyültem és kicsordult egy kósza könycsepp. Furcsa dolog 35 évesen megkönnyezni egy svájci fickó sokadik győzelmét, de nem tehetek róla.

Nem ismerek hozzá fogható sportembert. Ez a játékos megdöntött minden rekordot ami létezik, miközben természetes, emberi és szimpatikus maradt.

Támadták és motiválatlannak titulálták, kritizálták, hogy igazi ellenfél nélkül jutott a csúcsra. Hát most rácáfolt a bírálókra: Djokovicon valósággal átrobbant az elődöntőben, aztán pedig Murray-t is legyőzte: hetedszer ült Wimbledon trónjára, megszerezte 17. Grand Slam trófeáját és ismét világelső lett - maga mögé utasítva Nadalt és Djokovicot is.

Nagyon örülök, hogy láthatom teniszezni!

Andre Agassi önéletrajza csodálatos könyv. Lehet, hogy csak mert a kedvenc sportolóm írta, de nem tudtam letenni.

Jó érzés volt újra átélni az emlékezetes meccseit, ráülni karrierjének hullámvasútjára, elérzékenyülni sikerein és visszavonulásán.

Köszönöm, Móni, hogy megajándékoztál a könyvvel és az élménnyel!

Roger Federer, vagyis a Maestro megint alkotott:

Háttal állva már többször ütött láb között nyerőt, most szemből is megmutatta, hogy mitől ő minden idők legnagyobb teniszezője. Azokat az ütésfajtákat is a legnagyobb természetességgel és könnyedséggel hajtja végre tökéletesen, amik nem is léteznek.

A játéka láttán az jut eszembe, hogy milyen boldog és büszke lehet az, aki látta futballozni Pelét.

A hétvégi rohangálás és a hétfői örömmámor miatt kimaradt egy rövidke összefoglaló a hétvége legfontosabb - és egyben örömteli - sporteseményeiről:

A Dortmund simán nyert és már 7 pont előnnyel vezeti a bajnokságot, a Spurs pedig - szokás szerint hátrányból, Defoe sokadik kihagyott büntetője ellenére - rangadót nyert a Lane-en a 'Pool ellen.

És ami nagyon bíztató: Federer a tenisz-világbajnokság londoni döntőjében felmosta a pályát korábbi mumusával, Rafael Nadallal. Az új edzőjével talán megtalálta a szükséges motivációt, önbizalmat és taktikát, amivel visszakerült a helyére. A teniszvilág trónjára.

Ennyit egy hétköznapi hobbiteniszező 1 év alatt, egy notórius amatőr 1 hónap alatt játszik. Namármost John Isner és Nicolas Mahut Wimbledonban már az első körben összeütögettek néhány rekordot.

4:6, 6:3, 7:6 6:7 után jött a hab a tortán, egy röpke (most figyeljetek, ezt még leírni is elképesztő:) 70:68-as szett. 70:68. Nem csak a meccs és a döntő játszma időtartama példátlan, hanem az ászok száma is (Isner: 112, Mahut: 103, összesen 215), pedig nem is volt ez igazi ászháború, hiszen játékonként 1 az átlag!

Szeirintem elfáradtak...

Magyar idő szerint 10.52. Peti elalszik a babakocsiban, áttoljuk a teraszra. 11:27. Megérkeznek a vendégeink. 11:44. Étkezősítjük a nappalit. 12:11. Roger Federer újabb fejezetet zár le a "Sporttörténelmet írok" c. önéletrajzi könyvében, hiszen 16. Grand Slam diadalát aratja. Ezúttal Andy Murray volt a szerencsétlen a háló túloldalán.

12:13. Rávetjük magunkat a flekkenre és a a vörösborokra. (Kitérő: Gere Zsolt New Generation Cabernet Sauvignon, Gere Villányi Portugueser 2007, Günzer Villányi Portugueser 2008 és Bodri Carpe Diem cuvée 2006. Vörösbor készletem apad.) 14:20. A  jó kis magyar válogatást Depeche Mode váltja a CD játszóban... 14:52. Katica el. 14:53.  Queen. 14:55. Peti felkel. Nagy a sikere. 14:56. Pankát megpróbáljuk elaltatni. 15:21. Feladjuk a  kilátástalan küzdelmet, túlpörgött kislányunk visszatérhet társaságunkba. Innentől kezdve mindannyian  lelkesen legózunk. 16:11. Blues. (Kitérő II: a borozgatás közben Egyiptom zsinórban harmadszor nyeri az Afrikai Nemzetek Kupáját, Franciaország pedig az olimpiai és világbajnoki cím mellé megszerzi a kézilabda-EB aranyát is.) 16:21. Panka bemutatja új ugrálási technikáját a kanapén Zsófikának.  Közben kacag. 16:23. Panka lezuhan a kanapéról. Arccal tompít, a szája feldagad egy kicsit és vérzik. Már nem kacag. 17:44. Panka szaladgálni kezd. Kacag. 17:46. Saul véletlenül rányitja a rötyeajtót. Panka elvágódik, megint felreped a szája. Nem kacag. 17:59. Saul ráönti a furmintját (igen, elapadt a vörösbor, fehérre kényszerültünk váltani... nagyon rossz sorrend) a szőnyegre.  18:20. Zene a Youtube-ról. 18:34. Saul cigizni indul, de majdnem nekimegy a félig lehúzott redőnynek. Eszmél, de a poharát azért összetöri. 18:41. Pankát fürdetni kezdem. 19:12. Vendégek el. ... 21:47. Peti eszik, Panka alszik, én posztot publikálok.

Akkor néha bizony elbukik. 2:0-ért adogathatott, de volt egy kis vita, ideges lett és megzavarodott. Mire megnyugodott, már 1:1 volt. Brékhátrányból hozta a 3. játszmát, majd - mint a másodikat - rövidítésben elbukta a negyediket. Nem ment neki, Del Potro pedig elkapta a ritmust.

Pedig csak ki kellett volna szerválnia a 2. játszmát...

Nevetve nyilatkozta, hogy nehéz helyzetbe került és nem volt veszíteni valója... Megpróbálta hát azt, ami edzésen még sosem sikerült neki. Grand Slam elődöntőben, meccslabdáért... Nézzétek csak meg ezt az ütést!!!

Grand Slam elődöntőben, meccslabdáért...

Háááát...

4:6, 5:6 15:30, második adogatásnál lábhibát bemondani!

Serena Williams-szel a US Open elődöntőjében bizony csúnyán kibaszott a kínai/vietnámi/japó vonalbíró, mert nem szégyellte magát és bemondta. Serena persze nekiugrott a kiscsajnak, leüvöltötte a fejét, ("I'll kill you fuckin' bitch'"), amiért persze (a hiba miatt már ugye dupla mérkőzéslabdánál) büntetőpontot kapott - és kiesett. A nagy visszatérő Kim Clijsters örülni sem tudott az amúgy megérdemelt győzelmének, mert csak annyit észlelt, hogy nem jön a labda, káromkodik az ellenfél, menekül a vonalbíró, leugrik a vezetőbíró, beszalad a supervisor - majd Serena átsétál hozzá gratulálni.

Szégyen. Hogy az egyik bemondta, hogy a másik nem uralkodott magán és hogy a  harmadiktól elvették a lehetőséget az ünneplésre. Tegyük azért hozzá, hogy olyan idegállapotban, amiben a Serénábbik Williams lány volt, egy amis se tudott volna uralkodni magán...

... merthogy életem több száz teniszmeccse közül nem volt 5 ahol lábhibát ítéltek. De ilyen helyzetben egyszerűen abszurd még akkor is, hogyha nem ítélik meg, akkor Clijsters elbukja a megérdemelt pontot. De ez a vonalbíró nem egy out-ot mondott be, hanem egy lábhibát! Eldöntötte a meccset a teniszezők helyett.

A Teniszezők között Ő az. 

A Maestro mától a fehér sport legeredményesebbje - ha befejezi, ha nem, ha nyer több Grand Slam-et, ha nem. Megdöntött minden rekordot, lába előtt hevernek a szurkolók, isteníti a média és áradoznak róla a régi nagyok. Mert róla már  tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni.

Ott ül fenn a teniszsport trónján és tízzel több Grand Slam győzelme van, mint bármelyik aktív játékosnak. A tizenötödiket ráadásul eszméletlen izgalmak közepette, feszült meccsen, (saját magához képest) rossz játékkal, de így is 107 nyerő ütéssel, köztük 50 ásszal húzta be röpke 4 óra 16 perc alatt... Csak a tények kedvéért:

Angol Nemzetközi Bajnokság, Wimbledon 2009. Férfi egyes döntő:

Roger Federer (svájci, 2.) – Andy Roddick (amerikai, 6.)

5:7, 7:6 (8:6), 7:6 (7:5), 3:6, 16:14

Most olvastam egy blogon, hogy xy azért nem szereti Federert, mert mindig nyer és nincsenek érzelmei - hát, ez is egy vélemény.

Sajnos az első állítás sem igaz, de azért 14 Grand Slam az 14 Grand Slam. Nézzétek csak:

A második állításról pedig csak ennyit:

Nem nagyon hiszek benne, hogy Wimbledon után is folytatja, elvégre nemsokára apa lesz és mindent elért, amit el lehet. Sokkal többet, mint amit ő maga is remélt. A Maestro a valaha volt legnagyobb.

Hogy Roger Federer a Hírességeg Csarnokába kerül, nem kérdés. Hogy már most a sportág halhatatlanja, szintén egyértelmű. A svájci ma megint történelmet írt. Beállította Pete Sampras sokáig utolérhetetlennek tűnő, 14 Grand Slam-győzelmi rekordját és elérte azt, amire a modernkori teniszben eddig egyedül Andre Agassi volt képes: Grand Slamet nyert négy különféle borításon.

Néztem a meccset és csak csodáltam a Maestro-t. A mérkőzés elején ellentmondást nem tűrő lendülettel és erővel, a közepén elképesztő magabiztossággal és higgadtsággal, a végén pedig az izgalmán felülkerekedve simán nyert. Könnyed, de koncentrált játéka egyszerűen fenomenális - nincs olyan ütésfajta, amit ne tudna tökéletesen kivitelezni.

Soha nem tagadtam, hogy csodálom és nagyon szeretem Roger Federert. Egyetlen mérkőzés volt, amikor ellene drukkoltam: azon az ominózus meccsen, a US Open döntőjében Andre Agassi állt a háló túloldalán, tele kortizonnal, fájdalommal és egy óriási pályafutással a háta mögött. Azt a mérkőzést - és így a tornát - a svájci hatalmas küzdelemben nyerte meg.

Ma nem volt nagy harc, mert Robin Söderling nem tudott ellenállni az úthengernek. Ami vigasztalhatja, hogy egy zseni győzte le.

A valaha volt legnagyobb.

Rafael Nadal nagyon nagy teniszező. Ezt kínok között írom le, mert nagyon utálom. Elismerem, de utálom: mert ellenszenves módon hergeli magát és a közönséget,  cukkolja az ellenfelét, mert a viselkedése - különösen a tenisz íratlan szabályai szerint - egyszerűen prosztó, mert kizárólag a győztes mecccs után tud barátságos és udvarias lenni (szurkolókkal, ellenfelekkel, újságírókkal), mert megenged magának mindent - amit Borg, Sampras, Agassi és Federer sem engedett meg magának... Mert a spanyol nem alázatos. Az elmúlt évben ugyan sokat javult a helyzet, de még mindig suttyó.

Ma Robin Söderling, egy nevenincs svéd csávó lebombázta őt a pályáról a Roland Garros nyolcaddöntőjében, pedig Párizsban még soha nem vesztett meccset!

Talán most visszavesz egy kicsit. Jót tenne neki. Annak nem örülök, hogy ha tiszteletet tanul, még jobb játékossá válhat, de annak igen, hogy a viselkedése is méltó lehet a tudásához. Akkor pedig kevésbé fogom utálni.

Valentino Rossi is vesztett Mugelloban. 8 év után először nem a dobogó legfelső, hanem a legalsó fokára állhatott fel. A Doktor - persze szomorúan, de - nyugodtan és sportszerűen adott interjút.

A Tottenham Hotspur kikapott a "bivalyerős" Bolton Wanderers-től. 0:2-ről még egyenlítettünk, hogy aztán a 87. percben beszedjünk egy harmadikat...

A Juventus hazai pályán fordított a Cagliari ellen, de a 2. félidőben kapott kettőt és veszített 3 pontot.

A Dortmund hazai pályán nem bírt a Leverkusennel.

A legfájóbb (eddig) a korszakos zseni, Roger Federer veresége az Australian Open döntöjében a mumus Nadal ellen. Szomorú, hogy a korábban még csak a rohangálásából élő, de azóta teniszezni is megtanuló Nadal néha már (ha győz) viselkedni is tud. Ma nem volt olyan prosztó mint régen. Szóval, már nem antipatikus annyira - csak az a gond vele, hogy rendszeresen legyőzi Federert.

17:00-kor pályára lép a Barcelona Santanderben, ők talán hozzák a kötelezőt, de

17:30-kor jön a horvát - francia kézilabda VB-döntő, ahol az utóbbiaknak nehéz dolguk lesz Zágrábban.

Éjszaka pedig végigizgulom az Arizona Cardinals - Pittsburgh Steelers Super Bowl-t, ahol (ahogy a rájátszásban a New England szerencsétlen évadja miatt végig) a Cardinals végső sikerének és az öreg Kurt Warner ismételt megdicsőülésének szurkolok. Meg aztán Big Bent se szeretem.

szerk: nem is lett volna méltó a hétvégémhez, ha nem a Steelers húzza be...