9 év után ismét Dortmundban a salátástál! A BVB idei szezonja a csapatmunkáról szólt és az egységről. Idén ennyi elég volt a bajnoki címhez. Hurrá!
A Barcelona azok után kapott ki a Real Sociedad ellen San Sebastianban, hogy a 71. percben még győzelemre állt. Szerencsére a leengedő, tartalékoló balfaszkodásunknak nem lett böjtje, mert a Blancok korábban már kikaptak a Bernabeuban a félelmetes Zaragoza-tól (az MTK neveltje, Pintér Ádám a 65. percben állt be a véndégeknél és a tudósítások szerint jól is játszott), vagyis a katalán bajnoki cím karnyújtásnyira!
Ha már MTK érdekeltség: a Queens Park Rangers ma megnyerte a Championshipet, és a korábbi meghatározó irányító, a mostanság a sérüléséből visszatérő Buzsáky Ákos is szerepet kapott, és jövőre bemutatkozhat a Premier League-ben!
Ott, ahol ma a Tottenham Hotspur kárára egyszerűen elcsalták a Chelsea elleni rangadót. A Kékek úgy nyertek szereztek 3 pontot, hogy megadtak nekik egy gólvonalon át nem haladt lövést és egy nyilvánvaló lesgólt. Mourinho mekkora patáliát csaphatott volna!
Végül, a legfontosabb mérkőzés: megfogadtam, hogy kimegyek a Szolnok elleni MTK meccsre. Kimentem, méghozzá Pankával. Nem mondom, hogy élvezte, de azért becsülettel, hiszti nélkül bírta a 2 órás programot. Jó volt újra hallani a labda puffanását és az ütközések csattanását, csak apu hiányzott nagyon mellőlem.
A ZTE edzője, Csank János velünk ellentétben rezzenéstelen arccal nézte végig a kiesési rangadót. Félnie a látottak alapján nincs mitől, nevetnie pedig nem illik.
A gárda ugyanis harmatgyenge. OK, hogy nyertünk, ráadásul rúgtunk 3 (!) kapufát, kihagytunk 4 ziccert, míg a Szolnok a szórványos és erőtlen kontrákat leszámítva csak az utolsó 15 percben volt képes nyomást gyakorolni, de akkor is csak két értékelhető labdarúgónk van! A gólszerző Pál Andris, aki nem csak hogy eredményes volt, de szokásához híven hajtott is mint az állat és Kanta Józsi, az egyetlen, akinek megengedném, hogy egy-egy ütközésnél igenis féltse a sérülékeny lábát, mert nélküle ma nincs MTK és elképzelhetetlen a siker. Ehhez képest ő (és Pál) volt az, aki átérzi a felelősséget és úgy ütközött, ahogy egy kiesés ellen küzdő együttes minden tagjának kutya kötelessége lenne (le is kellett cserélni szerencsétlent).
Engem nem érdekel, ha eltörik Ladányi vagy Könyves lába, ha felszakad a labdákat ipari mennyiségben elszóró Pátkai gyomra, vagy kiesik a 90 percet végigalibiző, egyetlen alkalommal sem sprintelő Hrepka összes foga. Vegyék tudomásul, hogy ők egy 123 éves, nagy múltú és sikeres klub játékosai, akiket olyan szégyen fenyeget, ami ellen BÁRMIT meg kell tenniük. Nincs fontosabb, mint hogy bentmaradjunk! Dögöljenek meg érte ha kell! Fogják fel, hogy Hidegkuti Nándor, Sándor Csikar, Balog Róka, Lőrincz Emil és Illés Béla viselte korábban a mezüket! A győzelem ellenére dühöngök, mert Pálon és Kantán kívül nem láttam ezt az eltökéltséget.
Most pedig lehiggadok, mert a lényeg ott van a képen:
1:0 ide.
Ti mondtátok