King Aranarth

Weöres Sándor Ének a határtalanról c. kötetének második verse:

Ima

Köszöntelek a folyók zúgásával,
a felhő-arcú hegyekkel, a hegy-forma fellegekkel,
a gong-alakú csillagokkal,
köszöntlek a szivárvánnyal, az éj minden tüzével,
és végül az ámulatos nap-ragyogással:
mind a tiéd! valamennyiben itt vagy,
akkor is, ha szenderegsz, és úgy is, ha leszállsz hozzánk
                                                                           váratlanúl
s a teremtmények seregének megvilágítod újra meg újra
kerek pajzsaidat, eleven mezőn és rideg mérföldköveken
                                                                           heverőket,
egyszerüségük örök titkában, nyíltságuk rejtelmében,
miket állandó ittlétük miatt
oly könnyen, szűntelenül feledünk.

Weöres Sándor
 

3 hétig nem volt netünk, az agybaj kerülgetett. A Magyar Telekom egyszerűen felháborító, a hálókártya meg szar. Most tőmondatokban összefoglalok:

Sir kán 14.

Nyaralás a Balatonon: csak 4 nap a 7 helyett. Előbb leégés a strandon, Tomcsival, majd vihar és visszavonulás.

Weöres Sándor csodálatos!

Tottenham BL, Mascherano Barça, Juve semmi.

Az Agancsos Pince villányi kékfrankosa kifejezetten szép (pedig a fajtát nem kedvelem), a szekszárdi Mészáros Pince kadarkája szintén.

Egy Fabia kombi jó lenne.

Nagyjából 20 éve kezdődött.

A Monsters Of Rock keretében az AC/DC-re édesapám vitt ki szülinapi ajándékként. A Guns 'n' Roses Paradise City-jére Petyával tomboltam Gárdonyban. Nemsokára – kölcsön bőrdzsekiben – Aerosmith-koncerten csápoltam, majd jött a Queen-korszak. Már a Jimi Hendrix és Deep Purple albumok rongyossá hallgatását követte Bruce Springsteen, akihez a legemlékezetesebb koncertélményem fűződik, ráadásul Mónitól évfordulós ajándékba kaptam a bécsi jegyeket. Az egyetemen (illetve a „Nothin’ But The Blues Pub-ban) aztán jött a blues… Gary Moore koncertek, Rory Gallagher és Stevie Ray Vaughan DVD-k, Jeff Healey, The Allman Brothers Band CD-k. Nemsokára visszatértem a heavy metalhoz, fejet hajtva az Iron Maiden és a lenyűgöző Bruce Dickinson előtt. Hogy ők a metal legnagyobbjai, azt a Szigeten is bizonyították. A Pont.fm megismertetett a legnagyobb kedvencemmel, Rory Gallagherrel és visszafordított a blues-, a blues-rock és a hard rock felé. Csak egy dolog volt állandó, a gitár. Már akkor is, amikor még nem is tudtam, hogy mit is köszönhet a világ Les Paul-nak. Talán ezért voltam B.B. King, John Mayall (és Buddy Whittington) valamint Chris Rea blues koncertjein, ezért hallgattam Mark Knopfler-t a Sportarénában Mónit átkarolva. Ezért vágytunk és vágyunk mind a mai napig Red Hot Chili Peppers koncertre. A hazai pályákon később következett a bluesosodás, sokáig Nagy Feró és a Bikini, a zúzósabb oldalon pedig a Tankcsapda volt a kedvenc. Aztán jött Hobo és Bill kapitány, akik a magyar blues zenét is a méltó helyére tették a kedvenceim között, ahol aztán megjelent Tátrai Tibusz és Radics Béla is.

Sok mindent hallottam. Örülhetnék, de egy kicsit szomorú vagyok, mert elmerengek az idő múlásán. Emlékezni nem mindig jó. Hogy a felénél, vagy harmadánál járok annak, ami megadatik, nem tudhatom. Ma lettem 33.

Úgy 27 éve történt, a Hungária körúton, a fedett lelátó jobb oldalán. Balomon Onas nagypapa, jobbomon apu. MTK – Vasas 2:0. Azóta imádom a labdarúgást… Hogy mi is számomra a futball? Azon túl, hogy játék és hobbi, nekem állandó szórakozás és rengeteg emlék.

A sort nem lehet mással kezdeni, minthogy láttam az isteni Diego Armando Maradona vezette világbajnok argentin válogatottat ’86-ban Pumpidoval és Goicoecheával, Burruchagaval és Ruggerivel, aztán a ’90-es években már Batistutával és Caniggiával, Verónnal, Zanettivel, Ortegával, Crespóval, Simeonéval, Abel Balbóval, Sensinivel, Almeydával. Láttam VB elődöntőben, majd döntőben veszíteni Olaszországot Roby Baggióval, Salvatore Schillaccival, Zengával, Baresivel, Bergomival és Maldinivel. Láttam Franciaország sokra hivatott és semmit nem elérő gárdáját Jean-Pierre Papinnel és Eric Cantonával, majd a verhetetlen, 1998-ban világbajnok, 2000-ben Európa-bajnok csodacsapatot: Barthezzel, Lizarazuval, Blanc-nal, Desally-jal Leboeuffel, Thurammal Sagnollal, Deschamps-pal, Vieirával, Petit-vel, Makelelével, Piresszel, Zidane-nal, Djorkaeff-fel, Dugarry-vel, Henry-val, Anelkával, Trezeguet-vel, Cissével és Wiltorddal. Láttam a ’88-as Hollandiát Gullittal, Rijkaarddal, a Koeman testvérpárral, Witschgével, és a csodálatos Marco van Bastennel, Belgiumot Gerets-szel, Degrysével, Scifoval, Ceulemansszal és Wilmots-szal, majd a strandról beugró, Michael Laudrup nélkül felálló EB aranyat szerző Dániát Schmeichellel, Brian Laudruppal, Flemming Povlsennel, Sivebaekkel és Andersennel, aztán Svédországot Dahlinnal. Brolinnal, Limparral, Kennet Anderssonnal és Henke Larssonnal, Bulgáriát Sztoicskovval, Balakovval, Lecskovval, Kosztadinovval, Borimirovval, Kiriakovval, Ivanovval Kisisevvel és Mihajloviccsal, valamint Romániát Hagival, Radiciouval, Popescuval, Munteanuval, Petrescuval, Iliével, Lakatussal, Belodediccsel, Contrával és Steleával. Láttam a második nagy cseh válogatottat ezüstérmet nyerni a ’96-os EB-n Poborskyval, Nedveddel, Patrik Bergerrel, Smícerrel, Radek Bejbl-lel, Pavel Kukával és Miroslav Kadleccel (Baros még csak 15 éves volt). Láttam, ahogy Törökország 2002-ben VB bronzérmet szerez Rüstüvel, Tugay-jal, Alpay-jal, Hakan Sükürrel és Emrével a soraiban. Láttam a horvát csodát 1998-ban Proszinecskivel, Sukerrel, Bobannal, Boksiccsal, Sztaniccsal, Asanoviccsal, Tudorral, Vlaoviccsal, Simiccsel, Jarnival, Biliccsel és Stimaccsal. Láttam a Gary Lineker és Paul Gascoigne, majd az Alan Shearer és Teddy Sheringham vezette Angliát büntetőkkel elvérezni világeseményen. Láttam a portugál aranygenerációt Figoval, Joao Pintoval, Vitor Baiával, Ruí Costával, Paulo Sousával, Sá Pintoval és Fernando Coutóval. Láttam a valaha volt legjobb afrikai válogatottat, Nigériát Yekinivel, Okochával, Taribo Westtel, Amokachival, Amunikével, Sunday Olisehhel, Siasiával, Okechukwuval. Adepojuval, Okaforral, Finidivel később már Ikpebával is. Láttam a harcos, de örök vesztes Skóciát Leightonnal, Gorammel, McAllisterrel, Collinsszal, Lamberttel és Hendryvel. Láttam az 1990-ben csodatévő Kamerunt N’Konoval, Omam-Biyikkel, Makanakyval és Roger Millával, meg Kolumbiát Walderramával, Higuitával, Rincónnal, Faustino Asprillával és szegény Andrés Escobarral. Láttam az uruguayi Enzo Francescolit, Rubén Sosát, Daniel Fonsecát és Álvaro Recobát, a chilei Zamoranot és Salast, az ecuadori Alex Aguinagát, a bolíviai Marco Etcheverryt és Erwin Sanchez-t, a mexikói Hugo Sánchezt, Luis Garcíát, García Aspét és Cuahtémoc Blancot. Láttam a ghánai Abedi Pelét és Tony Yeboah-t, a libériai George Weah-t és a dél-afrikai Mark Fish-t. Láttam a marokkói Musztafa Hadzsit, az egyiptomi Hoszam Hasszánt és a szaúd-arábiai Szaid el-Ovairant. Láttam Paolo Futrét és Alexi Lalast, láttam Kazujosi Miurát, Hidetosi Nakatát és Sinicsi Onót. Láttam a Sforza – Sutter svájci- és a Sevcsenko – Rebrov ukrán párost. Láttam Srecko Katanecet és Zlatko Zahovicot, meg a szerb nagyságokat, (a „chileieket”): Szinisa Mihajlovicsot, Dragan „Pixi” Sztojkovicsot, Predrag Mijatovicsot, Darko Kovacsevicset és Dejan Szavicsevicset. Láttam védeni a belga Pfaffot és Preud’homme-ot, aztán Dasszajevet, van Breukelent, a chilei Conejot, Ravellit, Andy Köpkét, David Seamant és Oliver Kahn-t. Láttam a brazil varázslókat: Sócratest és Zicót, Romáriót és Bebetót, Rivaldót és Ronaldót. Láttam Jardelt és Elbert. Láttam Christian „Bobo” Vierit és Gianfranco Zolát. Láttam a Platini-Boniek, valamint a Vialli-Baggio-Ravanelli-féle Juventust Torricellivel, Ferrarával, Di Livióval, Peruzzival és Pessottóval. Láttam a Liverpoolt Fowlerrel, McManamannel, és Redknappel, aztán Murphyvel, Owennel, Gerrarddal és Carragherrel. (Legnagyobb vetélytársuk a már Wenger vezérelte, Bergkampos Arsenal volt, ahol Vieira és Henry mellett a 4 őrült angol, Adams, Keown, Parlour és Wright játszott.) Láttam (élőben!) Guardiolát, Beguiristaint, Bakerót, Meho Kodrot, Sergit és Ferrert a Barcelonában. Láttam a sikerei csúcsán BL-t nyerő Dortmundot a nagy kedvenc Stéphane Chapuisat-val, Paolo Sousával, Lars Rickennel, Matthias Sammerrel, Kohlerrel, Reuterrel, Kalle Riedlével és Heiko Herrlich-hel. Láttam Hugo Sánchezt, Butraguenot, Chendót és Michelt a Real Madridban, Mendietát, Ayalát, Ortegát, Claudio Lópezt és a bohócot, Pablo Aimart a Valenciában. Láttam Prosineckit és Cvitanovicsot a Dinamo Zagrebben. Láttam a van Gaal dirigálta Ajaxot Davidsszal, Seedorffal, Danny Blinddel, Litmanennel, Kanuval, Kluiverttel és a de Boer ikrekkel. Láttam a Mechelent UEFA kupát nyerni Ohanával és a Portót BEK trófeát szerezni Rabah Madjer sarkazásával. Láttam a MU – Bayern 2:1-es BL-döntőt Schmeichel cigánykerekezésével, Solskjaer örömmámorával és Kuffourt, ahogy a földet üti tehetetlen dühében. Láttam a Liverpool – Alavés 5:4-es UEFA kupa döntőt Owen és Javi Moreno gólváltásaival. Itthon? Láttam a budapesti 3:0-át a brazilok ellen, majd az irrapuatói 0:6 első félidejét. Láttam a finnek elleni röhejt és az azt követő szerb 1:12-t. Láttam az MTK-t Híres Gáborral, Katzenbach Imrével, Kékesi Rezsővel és Szeiberttel bajnokságot nyerni a ’80-as években a Mágussal, Verebes Józseffel a kispadon. Láttam a gárdát kiesni az első osztályból – Popovicsot nagyobb lázban égni az oldalvonal mellett, mint Vancsáékat a pályán. Aztán már a Várszegi-érában láttam a csapatot visszakerülni az első osztályba és újra bajnoki címeket nyerni Illés Bélával (a Legnagyobb Királlyal), Kenesei Kenővel, Lőrincz Tanár Úrral, Babos Gáborral és Talapa Jankával (megszerzett pólója a kedvencem mind a mai napig), majd Kanta Józsival és Végh Zoltánnal. Mentem az Üllői útra és Kispestre, utaztam Tiszakécskére, Győrbe és Zágrábba, ahol szoros vereségünk és kiesésünk ellenére a Nou Camp hangulatánál is maradandóbb futball-élményt szereztem. Láttam Garami mestert és a csikókat.

Sok mindent láttam. Örülhetnék, de egy kicsit szomorú vagyok, mert elmerengek az idő múlásán. Emlékezni nem mindig jó. Hogy a felénél, vagy harmadánál járok annak, ami megadatik, nem tudhatom. Ma lettem 33.

24 évesen találkoztam Vele, aki a legtöbbet adta nekem. Nem csak a szeretetét és türelmét, a hitet a jövőnkben és a boldogságot, hanem Pankát és Petit. Az ő mosolyukat, bizalmukat, szeretetüket. Mónival lehettem férj és családapa. Mónival nyert értelmet, aztán Pankával és Petivel teljesedett ki az életem. Hármójuk nélkül válna semmivé… Édesanyám kényeztetett, aggódott, noszogatott, most is mindenben segít. Apu egyszerűen a legjobb barátom. Hugival kifogástalan a viszonyom, nagyszüleimről csak szép emlékeket őrzök. Sir kán macskám egy hete múlt 14 éves. A tenyeremben elfért amikor árván befogadtuk, ma – közel 6 kilósan – ugyanolyan öntörvényű egyéniség, mint akkor. Öregesen hangzik, de nagyon szeretem, amikor az ölemben dorombol. Szinte látom Sacit és Macskuszt, Zizit, Adát és Dorinát is.

Sok mindent megkaptam. Örülhetnék, de egy kicsit szomorú vagyok, mert elmerengek az idő múlásán. Emlékezni nem mindig jó. Hogy a felénél, vagy harmadánál járok annak, ami megadatik, nem tudhatom. Ma lettem 33.

A 4. házassági évfordulónkat egy hajón ünnepeltük, Bock borvacsorával. Nem rossz rosét, hárslevelűt, portuguesert, caberenet savignont és royal cuvéet kortyolgatni, valamint válogatott fogásokat kóstolgatni a Dunán, hol a kivilágított Parlament, hol a Lánchíd, a MüPa, hol pedig a vár magasságában.

A Vida-féle borvacsora ugyan továbbra is etalon, de ez az este nagyon szépre sikerült. Jó volt végre kettesben.

Boldog negyediket, Kicsiem!

ui: köszönöm anyu és apu, hogy vigyáztatok a gyerekekre!

Nógrád várának romjai.

Kedden jelentették be hivatalosan, hogy Raúl Gonzáles Blanco, a Real Madrid korszakos zsenije és kapitánya a Schalke 04 együtteséhez igazolt.

Ez nekem azért sok. Raúlnak szobor jár a Bernabéu-ban és örökös állás a klubvezetőségben.

Baresi és Maldini a Milanból vonult vissza, Puyolt nem engedik/küldik Stuttgartba, del Piero nem a Nantes-ban fog levezeni és Giggs sem ír alá a Heerenvenhez.

Az lenne a megbecsülés jele, hogy mehet, ahová akar?

#1 "Nyelvünk tisztaságának megőrzése mindennél fontosabb kihívás!"

Hajrá Schmitt Pál olimpiai bajnok nagykövet MOB elnök Fidesz-alelnök EP képviselő főpolgármester-jelölt házelnök köztársasági elnök úr! Jelentem, minden eszköz a rendelkezésünkre áll e nemes küzdelemben!

#2 Stumpf István alkotmánybíró.

A helyváltoztatásra eddig a kúszás, mászás szolgált, négykézláb "mindössze" tornamutatványokat és végtelen hintázásokat produkált a fiam. Pár perccel ezelőtt viszont Peti négykézláb indut macskavadászatra. Tökéletes technikámmal gyorsan fel is videokameráztam, ahogy Sir kán nyomába eredt. A macska ugyan rutinosan elsétált előle és felugrott az ablakba, de a fiam akkor is törzsfejlődött egy szintet! Ja, és már 2,25 foga van!

Hmmmm.

Mondtam már, hogy szeretem a gitárt? Is?

Kiléptem a 36°C meleg irodámból, lelépcsőztem a harmadikról, majd kilmentem a 35°C hőségbe. Mire a 3-as metróhoz értem, már folyt rólam a víz. A metró kigyulladt és füstölni kezdett. A metrópótlóra hiába vártunk, a párhuzamos vonalon közlekedő buszra nem fértünk fel. Lesétáltunk még egy megállót, ahol bevártuk a villamost. Felpréseltük magunkat, de a kereszteződésben álló tűzoltók miatt a szerelvény nem indult el. Vártunk. Mire elindult, már mindenki izzadt mint a ló. Amikor leszálltunk a 2-es metrónál, már ömlött az eső. Az 500 méter séta alatt ronggyá áztunk. Az Örsön várt Móni. Azóta jó a napom. A Tescoban ráadásul vettünk egy csomó sört.

Kedvenc képeim a nyaralásunkról:

1) Panka - még nagy rám...

2) Peti - megint ledobtam...

Jó nekem.

Amíg nyaraltam, nem olvastam újságot, nem néztem TV-t, tudatosan kizártam minden hírt a külvilágról, hogy kikapcsolódjak, feltöltdjek. Vasárnap reggel szembesültem a ténnyel, hogy épp egy hete meghalt a gátőr.

Életem első standing ovation-je neki szólt.

Isten nyugosztalja!

Hollandia - Spanyolország 0:1 (0:0, 0:0, 0:0, 0:1).

Megkésve, röviden: megérdemelten nyert a győzelemért megalkuvás nélkül támadó, bár sok kockázatot azért nem vállaló csapat a mészárosok ellen. Spanyolország nemcsak a VB-n, hanem az elmúlt 3 évben nyújtott teljesítménye alapján vitathatatlanul a legjobb válogatott a világon. Erről most már papírjuk is van...

Hollandia? 1 kapus, 8 hentes, meg Sneijder és Robben. Ennyi. A futball, de elsősorban a Cruyff, másodsorban pedig a Van Basten-féle Oranje megcsúfolása lett volna, ha ez a bagázs világbajnokságot nyer. Pedig nyerhetett volna, mert Robben 2 ziccert rúgott Casillasba...

A túloldalon Iniesta a 117. percben is higgadt maradt. A Selección titka? Nem a legjobb játékosállomány és a felkészült edző, mert ez köztudott. A titok ezen a képen olvasható:

"Dani Jarque örökké velünk." Ők tizenketten voltak.

Uruguay - Németország 2:3 (1:1).

Jó kis meccs volt, a németek most úgy nyertek, ahogy az elmúlt ötezer évben szoktak. Küzdöttek és ez eredményre vezetett. 3 góljukból ugyan egyet sem előzött meg felépített támadás (persze akadt olyan is), de most elég volt, hogy egy kipattanóra Müller érkezett, hogy utána az uruguayi kapus alászaladt egy ártatlan beívelésnek, végül pedig egy szögelt utáni kavarodásban Khedira bestukkolta. Így aztán hiába lőtt két szép gólt a Celeste, nem nyerhetett. Forlán 93. percbeli kapufája azért dühítő volt. Mondtam már, hogy Löw egy buzi?

Már reggel paráztam, szívesen elodáztam volna az egészet, ameddig mondjuk ki nem növöm a tériszonyomat, de mivel erre már vajmi kicsi az esély, beadtam a derekamat. Átkocsikáztunk hát a városon és én életemben először felültem erre a lélekvesztő szörnyűségre... Eleinte azt gondoltam, hogy egyben utoljára, mert a tériszonyom már felfelé is hatalmas izzadságcseppeket varázsolt a homlokomra, ráadásul végig azt néztem, hogy hova fog zuhanni az ölemben ülő Panka, ha kicsúszik a kezemből. Szép volt az erdő felett utazni, csak féltem mint állat. Panka nyugtatgatott... Amikor elkezdtem félkézzel fényképezni, kiderült, hogy nincs memóriakártya a gépben (mert reggel egy csomó  fotót bemásoltam róla Petiről és idegességemben elfelejtettem visszarakni). Örültem nagyon, de senkit nem tudtam leszidni, mert én voltam a balfaszfék.

Fent Panka szórakozott egy kicsit a játszótéren, majd visszaindultunk. Naná, hogy ezzel a förmedvénnyel. A látvány csodálatos, ezt elismerem, de Panka bal lábát becsípte a lehajtható fémöv vagy mi a roncs, amikor Móni - Petivel a mellén - lecsukta. Félig fel kellett emelni menet közben, hogy kihúzhassuk. Szegényke sírt, én meg fostam, hogy most aztán lezuhanunk. Ahogy elhelyezkedtünk, a Hercegnő megnyugodott és engem is megnyugtatott.

Ősszel nagyobb rutinnal és eggyel több memóriakártyával megyünk libegőzni. Alig várom!

Említettem a Petiről készült képeket. A fiam ma reggel alvás helyett minden mást csinált, de legfőképpen csak komolyan nézett, majd sikoltott egy nagyot.

A kiáltások után nagyon elégedett volt magával:

Holnap meg irány Bánk! Szabadságon leszek, és elhatároztam, hogy nem fogom idegesíteni magamat az átszervezésekkel és az ebből fakadó bizonytalansággal, mert úgyse tud senki semmit. Anyuék ránkhagyják egy hétre a nyaralójukat, ott fogunk kikapcsolódni(?) - apu már ma lefuvarozta a fél lakásunkat. Ha minden igaz, akkor Katica is csatlakozik hozzánk néhány napra.

Uruguay - Hollandia 2:3 (1:1).

Mégis az uruknak szurkoltam. 1:1-et tippeltem. Sneijder - szimpátiától függően - malacnak vagy csodának tartott góljáig annak is tűnt. Emlék? Van Bronckhorst elemei erejű bombagólja, Van Bommel és Boulahrouz sokadik eszement ámokfutása és a tartalékos Uruguay hite.

Németország - Spanyolország 0:1 (0:0).

Az agyonajnározott Németország ellen a Selección azt csinált, amit akart. (Rúghatott volna még egyet, mert 2:0-át tippeltem...) Hiába, az interNationelf most nem tudta csapategységgel és szervezettséggel kompenzálni az egyéni képességekből fakadó hátrányát (mint ahogy az esztelenül kitámadó Anglia és a teljesen esetlegesen futballozó Argentína ellen sikerült), mert az ellenfele ugyanolyan tudatos és taktikus együttes. Csak sokkal jobb labdarúgókból áll. Nem az volt a lényeg, hogy 13:5 volt a kapuralövések aránya, hanem az, hogy a németek képtelenek voltak felépített támadást vezetni, egyáltalán átmenni a spanyol térfélre, "akcióik" 2-3 oldalpassz, vagy egy felívelés után hamvába haltak, - az utolsó 15 percet leszámítva szinte nem is volt náluk a labda, akkor meg Xavi mértani passzaival megrajzolt kontrákból kialakított ziccereket szórakozott el Torres és Pedro. (Vazze' de szépen mondtam!) Focisuli volt és teljesen megérdemelt spanyol siker. Szűkösnek tűnik a győzelem, de néhány hónap múlva mindenkinek egyértelmű lesz: klassziskülönbség volt és tükörsima elődöntő.

De tényleg, mire jó? A Fidesz nekiveselkedett és 29 pontos akciótervtől kezdve, MÁV szárnyvonalak újraindításán keresztül a korrupciógyanús ügyek kivizsgálásának megkezdésén át hatalmas lendülettel elkezdte felépíteni azt az országot, amit a romokból megálmodott. Hogy ez sikerül-e nekik, majd kiderül, mindenesetre mindenkinek kutya kötelessége ennek szurkolni, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy prosperáljon Magyarország.

A sok vitatható, de elsőre jónak tűnő intézkedés között található azonban egy totálisan értelmetlen is, ami ráadásul óriási támadási felületet biztosít a mai napig csak tántorgó, demoralizált ellenzék részére.

Az összes közhivatalban kötelező jelleggel kifüggesztendő Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat? Mi értelme? Mint a megboldogult kommunizmusban... A nyakamba is kiakasszam? A hátamra is feltetováltassam? A Fidesz frakció fényképét, sőt Orbán Viktor arcképét is mellétegyem? Mire jó ez? Hiába mondjátok, ez nem "csak egy papír", és nem érdekes az sem, hogy "mindenki által elfogadható értékrendet közvetít", mert itt a szellemiséggel van gond!

Sólyom László és az Alkotmánybíróság már be is jelentette, hogy nem tesznek eleget a rendeletben foglaltaknak. Nem is szabad.

NYOLCADDÖNTŐK:

Uruguay - Dél-Korea 2:1 (1:0).

Hajtós kis meccsen az uruknak tobb szerencséjük és Suárezük volt. Az ázsiaiak minden tiszteletet megérdemelnek, de futballozni az Celeste futballozott jobban.

USA - Ghána 1:2 (0:1, 1:1, 1:2).

Jó meccs volt! Boateng 16-ról laposan vágta be, Donovan pedig a kapufásan. A hosszabbításban szinte azonnal érkezett a lassan szokásosnak mondható Gyan-találat, amire már nem volt válasza a jenkiknek, pedig elképesztő milyen hittel, akarással és elszántsággal küzdöttek...

Németország - Anglia 4:1 (2:1).

Ennyit tesz, ha két nagyszerűnek tartott csapat közül az egyik eszetlenül játszik. Az angolok márpedig hátrányban elvesztették az eszüket. Nem durvák lettek, csak nem gondolkodtak és türelmetlenkedtek. A Nationelf köszönte szépen és mágnestáblán felrajzolt kontrákkal megsemmisítette Capello lassú és körülményes hülyegyerekeit - és semmit nem von le a német győzelem érdeméből a meg nem adott, amúgy szabályosnak tűnő és így csak majdnem egyenlítést jelentő Lampard gól sem. A fritzekkel bizony számolni kell!

Argentína - Mexikó 3:1 (2:0).

Futballtörténelem. A játékvezető és asszisztensei, valamint a mexikói játékosok és drukkerek, meg az egész világ végignézhették az óriáskivetítőn... Hogy mit?  A visszajátszást. Arról, hogy 5 méteres lesről szerez vezetést az Albiceleste Carlos Tévez révén. Ha tökös gyerek lett volna a spori Rosetti és behazudja a világnak, hogy nem a kivetítőn látottak (ami ugye tilos lett volna), hanem a fülesébe súgó 4. játékvezető figyelmeztetése alapján vonja vissza az érthetetlen módon megadott gólt, akkor meglepetés születhetett volna, mert Mexikó jobb volt. Így azonban megtörtek a fiatal közép-amerikaiak és sima lett a vége. A videóbíró szükségessége immáron a napnál is világosabb.

Hollandia - Szlovákia 2:1 (1:0).

A hazátlanok nemhogy megúszták közte eggyel, de az X-re is majdnem jók voltak... A lényeg azonban az, hogy majdnem.

Brazília - Chile 3:0 (2:0).

Chile sokadszor is előadta a "szép halált". Nyílt sisakkal támadtak, így simán lekontrázták, és/vagy pontrúgásokkal kivégezték őket. Brazília ellen szervezett védekezés nélkül hogy képzelték?

Paraguay - Japán 0:0 (tizenegyesekkel 5:3).

Egyik csapat se szeretett volna gólt kapni, ezért nem támadtak. Egyik csapat se akart kikapni, ezért nem nyertek. Mindkét csapat bízott a szerencséjében. Paraguaynak bejött a nagy semmi, Japánnak nem. Büntetőkkel elbukták minden idők egyik legunalmasabb meccsét.

Spanyolország - Portugália 1:0 (0:0).

Portugália szenvedett, Spanyolország kínlódott. Cé fetrengett, mert labdát is alig kapott Villa gólt lőtt, mert mögötte játszott Xavi és Iniesta.

NEGYEDDÖNTŐK:

Hollandia - Brazília 2:1 (0:1).

A nagy meccsdömping közepette sem szabad megfeledkezni néhány dologról, ami kimeríti a létszükséglet fogalmát. Ilyen mindjárt a blues zene. A Legnagyobb Magyar Blues Énekes például ő:

A jó öreg Bill kapitány. Hát nem überfasza?!

Uruguay - Dél-Korea 2:1 (1:0).

Izgalmas meccs volt, mert amikor az uruk a mazsola góljuk után visszavettek, a modern robotok nagyon megnyomták. Az egyenlítés után azonban jött az ember, a maga váratlan megoldásával. Suárez duplázott és örült. A társai is.

USA - Ghána 1:2 (0:1, 1:1, 2:1).

Afrika lenyomni amerika, mert (még/már?) sokkal jobb.

Németország - Anglia 4:1 (2:1).

Jobbak a török néger lengyelek, de akkor is durva volt Lampard gólját benézni! 2:2-vel fordulni nagyon más, mint előnnyel, ráadásul úgy kontrázhatott a Nationelf, ahogy csak akart. A VB-n nyújtott összteljesítmény, de még a meccs alapján is igazságosnak tűnhet a német továbbjutás, de egy ilyen ítélet után ez kimondhatatlan.

Argentína - Mexikó 3:1 (2:0)

Tévez lesgóljának visszajátszását a kivetítőn nézte végig a bírói hármas... Szar érzés lehetett. Hát még a szerencsétlen aztékoknak!

Hollandia - Szlovákia 2:1 (1:0).

Azért megnyugtató, hogy kiestek, hogy simább volt, mint látszik, hogy a Tulipánosok takaréklángon is erősnek tűnnek és hogy Brazíliának nem lesz még most is sima dolga.

Brazília - Chile 3:0 (2:0).

Így kell szépen meghalni. Chile próbált menni előre, a brazilok nem. Ők kontrázni akartak. Rúgtak is hármat. Az almanachba való, hogy Luis Fabiano most szabályos gólt lőtt. Ez is ritka ezen a VB-n!

Paraguay - Japán 0:0 (tizenegyesekkel 5:3).

Nem láttam a 120 percet, de senki nem mondta azt, hogy lemaradtam volna valamiről. A büntetőpárbaj meg így alakult.

Spanyolország - Portugália 1:0 (0:0).

Klassziskülönbség volt a két csapat között, ezért kár, hogy csak egy (megmérték) 22 centiméteres lesgól döntött. Ha a végig csiki-csukizó, egyérintőző Selección csak a harmadát belövi a helyzeteinek, akkor a luzitánok egy igazságos irrapuatói zakóval mennek haza elmerengeni a tényen, hogy hátrányban sem voltak képesek támadást vezetni, mert nem volt náluk a labda. Az indiszponált Cé egy normális védelem ellen nem ér gyakorlatilag szart se, de a lefújás után azért kitett magáért: olyat csulázott premier plánban a kamerába, amilyet még soha senki! Gratlulálunk!

Tanulság: ha csak egy jó csapat volt egy párban, már évezhető, pörgős meccset láthattunk. A kakukktojás negyeddöntős Paraguay, aki még véletlenül sem képes látványos meccset produkálni.

Gratulálok az összes fasznak, aki leépítette a bölcsődei és óvodai ellátási rendszert!

Gratulálok azoknak a faszoknak, akik miatt a fejlett, gyermektársaságra vágyó kislányomat nem adhatjuk bölcsibe, mert "Móni úgyis otthon van Petivel". Pedig már kiírták a faliújságra és az internetes weblapra, hogy felvették, és domino lesz a jele.

Gratulálok azoknak a faszoknak, akik miatt oviba se mehet, mert ott "nincs hely" és egyébként is! "Móni úgyis otthon van Petivel"!

Gratulálok azoknak a faszoknak, akik miatt "választhatunk magánbölcsődét, vagy magánóvodát..."

Igen, gratulálok Nektek, ti utolsó szar FASZOK! Hogy dögöljetek meg mindannyian! Tisztes fizetést és biztos munkahelyet is adtok a magánbölcsődéhez, magánóvodához?

Dögöljön meg minden tisztes polgári család, aki mer második gyereket vállalni, igaz?! Éljenek a büdös plázacicák, hogy illegethessék a seggüket shoppingolás közben, mert a dajkák az ő gyerekeikre vigyáznak!

Gratulálok a rendszer leépítőinek, akik elérték, hogy egy korához képest kifejezetten inteligens kislány ne kerülhessen társaságba, kizárólag ha a szülei elég vastagok ahhoz, hogy azt megfizethessék!

És basszátok is meg!