King Aranarth

Megújult a honlap.

Inkább zenét hallgatok:

És nekem megadatott: láthattam, hallhattam őt élőben zenélni!

Mash-up = két előadó számának összemixelése.

A kifejezést a Danubius Rádió megszűnésének napján hallottam először, amikor búcszóul a korábbi műsorvezetők kedvenc számaikat vitték be a stúdióba. Buza Sándor mash-up-okat játszott le...

Laci kollegám pedig a Petőfi Rádión rátalált erre:

John Lennon és Petőfi Sándor, egy kis Lou Reed introval. Egészen csodálatos.

Tegnap nem volt rá érkezésem, de most beszámolok egy csodáról.

Amikor a Blues revolver 16 év körüli tagjait mosolyogva megtapsolta az akkor még 30-40 főnyi "nézősereg", már sejteni lehetett, hogy nem mindennapi koncert következik. A srácok ügyesek voltak, különösen az estén többször is szerepet kapó Pfeiffer Ákos. A Blues and Roll formációban a kissrác tovább szólózott - immáron a basszer bátyjával és Boros Viktóriával.

Ami pedig ezután következett, az fenomenális volt.

Ifjabb Katona Tamás egy rövid felkonf után belecsapott a húrokba és Petendi Tamással az oldalán olyat zenélt, hogy néha azt hittem: tényleg Stevie Ray Vaughan van a színpadon (a mosolygós, de nagyon meghatódott gitáros Stratocastere amúgy egy limitált SRV edition). Olyan átéléssel, lendülettel és erővel zenélt, mintha nem 100, hanem 20.000 embernek játszana. Gitározott a háta mögött, pengetett a fogaival és jammelt mindenkivel, akivel 3 év után most találkozott.

2,5 órán keresztül csakk annyi szünet volt, amit a számok között a hangolással tölöttek és megbeszélték, hogy mi legyen a következő nóta.

Családias-barátias, mégis zúzós blues-rock koncert volt. Elfelejteni nem fogom, az biztos!

Nagyon régen jelentkeztem, de most aztán fontos dologról írok:

Ifjabb Katona Tamás, napjaink (egyik?) legtehetségesebb magyar gitárosa október 8-án a Csekovszkyban lép fel. Kéretik megjelenni.

A koncertről itt szereztem tudomást, majd hosszas herce-hurca és telefonálgatás után édesapám vett két jegyet. Van még bőven!

Aki szereti a bluest és SRV-t, annak szinte kötelező!

Nagyjából 20 éve kezdődött.

A Monsters Of Rock keretében az AC/DC-re édesapám vitt ki szülinapi ajándékként. A Guns 'n' Roses Paradise City-jére Petyával tomboltam Gárdonyban. Nemsokára – kölcsön bőrdzsekiben – Aerosmith-koncerten csápoltam, majd jött a Queen-korszak. Már a Jimi Hendrix és Deep Purple albumok rongyossá hallgatását követte Bruce Springsteen, akihez a legemlékezetesebb koncertélményem fűződik, ráadásul Mónitól évfordulós ajándékba kaptam a bécsi jegyeket. Az egyetemen (illetve a „Nothin’ But The Blues Pub-ban) aztán jött a blues… Gary Moore koncertek, Rory Gallagher és Stevie Ray Vaughan DVD-k, Jeff Healey, The Allman Brothers Band CD-k. Nemsokára visszatértem a heavy metalhoz, fejet hajtva az Iron Maiden és a lenyűgöző Bruce Dickinson előtt. Hogy ők a metal legnagyobbjai, azt a Szigeten is bizonyították. A Pont.fm megismertetett a legnagyobb kedvencemmel, Rory Gallagherrel és visszafordított a blues-, a blues-rock és a hard rock felé. Csak egy dolog volt állandó, a gitár. Már akkor is, amikor még nem is tudtam, hogy mit is köszönhet a világ Les Paul-nak. Talán ezért voltam B.B. King, John Mayall (és Buddy Whittington) valamint Chris Rea blues koncertjein, ezért hallgattam Mark Knopfler-t a Sportarénában Mónit átkarolva. Ezért vágytunk és vágyunk mind a mai napig Red Hot Chili Peppers koncertre. A hazai pályákon később következett a bluesosodás, sokáig Nagy Feró és a Bikini, a zúzósabb oldalon pedig a Tankcsapda volt a kedvenc. Aztán jött Hobo és Bill kapitány, akik a magyar blues zenét is a méltó helyére tették a kedvenceim között, ahol aztán megjelent Tátrai Tibusz és Radics Béla is.

Sok mindent hallottam. Örülhetnék, de egy kicsit szomorú vagyok, mert elmerengek az idő múlásán. Emlékezni nem mindig jó. Hogy a felénél, vagy harmadánál járok annak, ami megadatik, nem tudhatom. Ma lettem 33.

A nagy meccsdömping közepette sem szabad megfeledkezni néhány dologról, ami kimeríti a létszükséglet fogalmát. Ilyen mindjárt a blues zene. A Legnagyobb Magyar Blues Énekes például ő:

A jó öreg Bill kapitány. Hát nem überfasza?!

Gyermekkorom egyik legmeghatározóbb filmélménye a megtörtént eseményeken alapuló  "Entebbe" volt. Az alámondásos videó záró képsorainak zenéje annyira megmaradt bennem, hogy rendszeresen azt dúdoltam Pankának, és azt dúdolom Petinek is ringatás közben.

Pár hete csak, de egyre jobban zavart, hogy nem tudtam mi is ez a dal, hát ma utánajártam a neten.

A film az 1977-es Raid On Entebbe. A történet az "Operation Entebbe"-t dolgozza fel: 1976. június 27-én német és palesztin terroristák eltérítettek egy athéni Air France járatot és líbiai tankolást követően az Idi Amin vezette Ugandában, Entebbe repülőterén landoltak. Mivel Izrael soha nem egyezkedik terroristákkal, de közel 250 honfitársát sem hagyhatta kivégezni, egészen kockázatos küldetésre vállalkozott. A július 1-i határidő eljöttével színleg tárgyalásokba bocsátkoztak, de július 3-án túszmentő akcióba kezdtek. Egy 29 fős kommandó több ezer mérföldet repült ellenséges területek felett, ahol július 4-én  még a földön megsemmisítette az ugandai légierőt, hogy biztosítsa a menekülési útvonalat, majd kiszabadította a túszokat és haza is vitte őket. Az 53 perces akció során 7 terrorista és 48 afrikai katona mellett mindössze 3 túsz és egy izraeli kommandós vesztette életét a harcban. Utóbbi a jelenlegi miniszterelnök testvére, Yonathan Netanyahu volt.

A dal pedig nem más, mint a jellemzően sabbat alkalmával énekelt (szíriai eredetű) himnusz/ima:

Hát ezt dúdolgatom: "milyen jó és milyen kellemes érzés, ha együtt ülnek a testvérek."

Meghalt hát még egy félisten.

Egy énekes a heavy metal úttörői közül, aki tagja volt az Elf-nek és a Heaven and Hell-nek, de amiért szeretjük, az a Black Sabbath-ban, a Rainbow-ban és a saját bandába, a Dio-ban betölött szerepe. R.I.P. Ronnie!

Rendszeresen visszaolvasom a blogom korábbai posztjait, hogy milyen okosakat írogatok. Aztán most látom, hogy a Főnök 3 legjobb száma közül csak kettőt (a Youngstown-t és az Outlaw Pete-et) linkeltem be, ami azonnal korrigálandó hiba.

Íme tehát a Trapped c. Jimmy Cliff szerzemény, ami a USA for Africa, We Are The World c. albumon jelent meg 1985-ben (apunak megvan bakeliten!), de a koncertjein Springsteen már '81 óta játszotta:

Hát, ez bizony 2008-ban is überfaszán szólt!

The Killers. A brit új hullám átsiklott az USA-ba és ez lett belőle. Dallamos is, gitáros is, de nagyon könnyen emészthető slágeres. Kicsit Stereophonics-os, kicsit Oasis-es, olyan "mittoménmilyen". Szolid, de azért rockos. A Mr. Brightside már nagyot szólt, az új daluk pedig egészen jól sikerült! A Class FM-en naponta hallom: fülbemászó, pörgős. Kicsit talán sok a basszus, de jó a dallam és a szöveg, egy posztot bizony megér:

Íme, a Human c. számuk a Royal Albert Hallból:

Well done, guys!

A Braindogs zenélt tegnap az A38 hajón. A Tom Waits dalokat játszó formációra (a nagy kedvenc Ripoff Raskolnikov, az angol Ian Siegal, a Quimbys Kiss Tibor és Varga Livius, a billentyűs Nagy Szabolcs, kegészülve a Hiperkarmás Varga Lacával és Frenkkel) nagyon kíváncsi voltam/vagyok, de most esélyem sem volt meghallgatni őket.

Jövőre remélem összejön!

Eszméletlenül jó koncert volt! A Kapitány úgy énekelt a kb. 250 embernek, mintha a BS-t töltötte volna meg. Ugráltam, üvöltöttem, csápoltam. Már a kezdés ütős volt a Hatvan csapással, a folytatásban pedig elhangzott a Kéne egy üveg bor, a Rossz vér (Fejér Simon, a 23 éves szólógitáros nagyon ügyes, csak figyeljétek!), a Középeurópai Hobo Blues III., volt tisztelgés a Legnagyobbnak a Hey Joe-val, aztán szólt a Zöld Csillag és a Zöld, a bíbor és a fekete Radics Béla emlékére, zárásként pedig egy röpke 10 perces Johnny B. Good. Akkor már mindenki tombolt. Az "Öreg Bill" - ahogy magát nevezte - egy szomorú kényszerszünet miatt két részletben ugyan, de közel két és fél órát énekelt: tisztán, érthetően, könnyedén. Mintha nem 62, hanem 35 éves lenne.

Magyarország nagy része fel se fogja, hogy mekkora nemzeti kincs ez az ember. Apuval tudjuk.

ui: még a koncert előtt, egy vállveregetés közben dedikálta nekem a  Király meséit. A 2009-es albumot, amelyiken szokás szerint a Kormorán kíséri Billt, egyedül a gitároknál van "némi" csere-bere (ugyanis Lukács Peta, Ángyán Tamás, Csillag "Csuka" Endre és Tornóczky Feri is gitározik rajta), és amelyiken Hirleman Berci is "besegít" a doboknál. Igencsak All Star jellegű a formáció. Na igen - nem kis megtiszteltetés a "legfeketébb fehér torok" albumain zenélni... Bill barátságos, közvetlen és NAGYON KIRÁLY!

Pénteken Deák Bill koncertre megyek apuval.

Ahányszor csak meghallgatom a fenti szám koncertfelvételét, ahol Pataky Attila csak a versszakok első szavait énekli, aztán elhallgat, mert a tömeg egyszerűen elnyomja őt és nem lehet nem engedni, hogy ne a tízezer rajongó énekeljen, kiráz a hideg. Mónit is.

Hihetetlen érzés lehet ilyet átélni. Állni a színpadon és azt hallani, ahogy tízezrek éneklik a dalaidat. Tuti elbőgném magamat.

Most tehát Edda szól. A régi Edda: az elementáris Patakyval, Slamó, Alapi vagy Kunos pörgős gitárszólóival és a gyönyörű-gyönyörű dalszövegekkel. Az Edda első 15 éve a magyar rocktörténelem egyik legnagyobb ékköve és bohóckodhat bármit Pataky, ezt nem veheti el tőle senki.

Csak mert az Iron Maiden a heavy metal csúcsa. Ez pedig a szám, ami engem a rajongójukká tett - több, mint 15 éve.

A banda 1975-ben alakult (még nem is éltem!!!), 1999 óta 6 tagú: Steve Harris (basszus), Bruce Dickinson (ének), Nicko McBrain (dob), Dave Murray, Adrian Smith és Janick Gers (gitár). Értitek? 3 gitár. Ezért szólnak úgy, ahogy!

A fenti koncertfelvételek Rióban készültek 2001-ben, ahol 250.000 ember előtt zenéltek. A saját, 1985-ös rekordjukat nem tudták megismételni. Akkor 400.000-en tomboltak a színpad előtt... Pedig egyre jobbak!

És idén jön a "The Final Frontier" c. stúdióalbum.

Na, megint Quimby. Ezek után le nem mosom magamról, hogy a rajongójuk lettem. Ezt most Móni mutatta meg nekem. A dal a 2005-ös Kilégzés c. albumukon idegesítő. Az alábbi koncerten viszont egészen csodálatos:

Így már érthető és nem is szégyen, ha tetszik, igaz?

Igen, kitalálhattátok.

Panka alig múlt két éves, de ma végig mosolyogva elénekelte a Quimby Ajjajjajj c. számának refrénjét. Levelestül, viharostul, szívestül, zivatarostul, szeretetestül, házastul, városkástul, zsenistül, ügyetlenestül. Hallhatta párszor, de földbe gyökerezett a lábunk Mónival.

Nagyon ügyes!

Adok a kezébe egy gitárt, hátha!

"Before anyone did anything, Elvis did everything."

Bruce Springsteen

Mert "Mielőtt bárki bármit csinált volna, Elvis megtett mindent".

Akárhol is vagy, boldog születésnapot, Király!

Kedves mindenki!

Az óév végén szokás szerint hagyom a politikát és komoly feladatot adok nektek:

Hallgassatok zenét! Most például gitárszólókat. Hála spájderneccnek, könnyítek a helyzeteteken és nem linkeket, hanem videókat kaptok. Négyet. A 4 legnagyobb kedvencemtől.

A sort nem nyithatja más, mint az az istenáldotta ír tehetség, Rory Gallagher:

Következik "az összeférhetetlen", aki a Deep Purple turnébuszán fél óra alatt rakta össze a Highway Star-t, minden idők egyik legmaradandóbb gitárszólójával. A Rainbow-val így játssza az I Surrender-t Ritchie Blackmore:

John Frusciante szívből zenél. Akár a Red Hot Chili Peppers-ben, akár szólóban ragad Fendert. Az agya mondjuk elszáll...

A legvégére hagytam a Húrok Urát, akit már kétszer volt szerencsém élőben látni és hallani. Gary Moore valahogy így játszik el egy igazi klasszikust:

Zárszó?

A zenét hangszerekkel játsszák. A számítógép nem hangszer!

Sikerekben és gitárszólókban gazdag, boldog új évet kívánok!

Már a "Minden idők 100 legjobb gitárosa" című listájukról is akartam írni, mert - bármennyire is szubjektív egy ilyen összeállítás - ha olyan zenészek, mint Gary Moore, Rory Gallagher, Alvin Lee, Slash, Joe Satriani vagy Steve Vai lemardnak róla, akkor az elveszíti a hitelességét - különösen, ha Leigh Stephens, Robert Randolph vagy Mickey Baker szerepelnek rajta. Nem utóbbiak tudását vitatom el, de hogy az általam felsoroltak hiányoznak, az még akkor is nevetségessé teszi az egészet, ha az a Legnagyobbal kezdődik.

Cirka 2 hete "Az évtized 100 legjobb dala" listájukat készítették el... Az első helyezett mindjárt Gnarls Barkley, de a Top 20-ban ott van Beyoncé, Rihanna, Eminem, Justin Timberlake és Jay-Z is. Ez lenne a felhozatal? A fentieket nézve kész csoda, hogy a U2 valahogy befért a Top10-be és Johnny Cash: Hurt című csodája (amúgy Trent Reznor - NIN feldolgozás) a 15...

Ide jutott volna a világ - a "legjobbak" közül jó ha a 10% játszik valamilyen hangszeren? A számítógép mindent megold? Dobot, basszust, gitárt, de még az éneket is? Ha legalább odaírták volna a szerkesztőségben, hogy POP! Mert nem akadt Springsteen-en, a U2-n és a Green Day-en kívül olyan rock-, vagy bármilyen blues-szám, ami értékesebb lenne, mint Britney Spears vagy az Outkast?

Hát velük? Velük mi van?

Na ugye?

Ez az első karácsonyunk négyesben. Peti nagyon jól viselkedett (vagyis kaja után azonnal húzta a lóbőrt), úgyhogy volt idő sütni, takarítani, fát díszíteni. Ennek köszönhetően a vörösboros-aszaltszilvás-narancsos kacsa Móni eddigi legfinomabb főztje lett, a lakásban meglepő rendet raktunk és - ha kellően precíz mikroszkópot használunk, a fenyőnkön is látszik, hogy formás, aranyos teremtés, amit hihetetlen rutinnal és szakértelemmel varázsoltam karácsonyfává. Az pedig, hogy csak egyhúsz magas, azt hiszem csak engem sokkol a családban.

Panka igazi nő! Teljesült egyik legnagyobb vágya és megkapta minden hercegnő legnagyobb álmát, egy távirányítós kék sportautót... Ez van, gyerekek! Egyelőre ugyan kicsit furcsán játszik vele, mert csak előre nyomatja, nem kanyarodik és amikor nekiütközik valaminek, akkor sem tolat, hanem felveszi és "meggyógyó' me' bibis", továbbá kergeti és hordozgatja, de nagyon élvezi. Jó ötlet volt Mónitól. Peti egy zenélő-villogó plüss-elefántot kapott, amit Panka már félig a magáénak tud és Toto-nak nevez.

Az én ajándékom: egy RHCP és egy Jimi Hendrix koncert DVD, valamint egy Fittman Irsai Olivér. Az elsőn már túl is vagyok, csak sajnálni lehet, hogy Frusciante mégis bejelentette a kilépését és nem állnak újra össze.

Premier. 

Most pedig, hogy sikerült beszúrnom a videót, jöhet az összes eddigi, pusztán a linket tartalmazó posztom módosítása... Jó kis elfoglaltság lesz éjjelenként!!! :-)

Ismét Quimby. Hiszen ha a zene jó, a dalszöveg ötletes és szép, mindehhez magával ragadó a szám hangulata, akkor jó eséllyel Quimbyt hallgatsz.

Ajjajajj.

A végén még nagyon megszeretem őket.

ui: Panka itt ül az ölemben, míg írom a posztot - és csak azt hajtogatja, amikor véget ér a szám, hogy "Apa megi', még zene, mégeggyce". Neki is tetszik... Íme a refrén (engem főleg az utolsó két sorok ragadtak meg):

 "Ajjajjaj,
Egy levelet felkapott a vihar.
Ajjajjaj, ajjajjaj,
Lehet a szívben is zivatar.
Tudom szeretet nélkül minden ház üres,
Minden városka lakatlan.
Minden zseni ügyetlen,
Félős nyuszi csak a kalapban.

Ajjajjaj, ajjajjaj,
Egy levelet felkapott a vihar
Ajjajjaj, ajjajjaj,
Lehet a szívben is zivatar.
Tudom szeretet nélkül minden ház üres,
Minden városka lakatlan.
Minden zseni ügyetlen,
Céltalan üzenet a palackban."

 Szóval Ajjajjaj: