King Aranarth

Fehéroroszország, néni, gitár, villanykörte. És koldus.

Az Aerosmith történetét bemutató könyvet születésnapomra kaptam, nemsokára végzek vele. Hogy ezek mennyit drogoztak! Nem tudom, hogyan élték túl!

Aztán meghallgattam egy rakás számot, köztük ezt:

és ezt:

meg ezt:

és rájöttem, hogyan élték túl. Steven Tyler (aki Tallaricoként született és először a Tyler Britt művésznevet szerette volna felvenni...), Joe Perry, Brad Whitford, Tom Hamilton és Joey Kramer egyszerűen halhatatlanok.

Ilyen egyszerű.

A YouTube a barátod. Szörfözgetsz, mazsolázgatsz mindenféle újdonságot, jót és rosszat, évtizedeset és percembert, majd rátalálsz valamire, amibe nem csak belehallgatsz, hanem végignézed az egész klipet. Kétszer. Háromszor. Letöltöd a videót és beágyazod a posztba, a CD-t leveszed a polcról, eszedbe jut a bécsi koncert, életed legmaradandóbb bulija, pedig hallottad már Mayallt, Moore-t, a Maident és B.B. Kinget is. Van, ami tetszett, tetszik és mindig tetszeni is fog. Nekem ilyen Bruce Springsteen zenéje.

A Múzeumok éjszakáján Móni lánynapot tart és Pankával (!) nyakába vette a kerületet, mi pedig Petivel vigyázunk a lakásra. Fürdésen, vacsorán, egy kiadós legozáson és egy kis birkózáson túl most éppen Aerosmith-ezünk. Ez annyit tesz, hogy szól a rock, mi meg "ugrálunk" a szoba közepén.

Erre nem nehéz:

Nagy király ez a banda, megérdemlik, hogy egy teljes zenei korszkomat rájuk áldoztam!

A Mama Kin-t egyszer már beágyaztam, de most ráduplázok. Nem régen írta Steven Tyler, 39,5 éve.

Egy másik verzióban így szól a dal:

Rock 'n' Roll never dies!

Panka alig múlt másfél éves, amikor Balatonföldváron belecsúsztatott az autórádiónk CD nyílásába egy 100 forintost. Azzal játszott, amíg mi Szöcsit pakoltuk.

Egy eredeti INXS CD volt épp a lejátszóban és mivel az érmét nem tudtuk kipiszkálni, azóta csak rádióztunk. (Mentségünkre legyen mondva, hogy 2,5 éve, amikor a rádiót beszereltük a sógorommal, szét kellett szednünk(!) a kocsi középkonzolját, mert a szabványméretű rádió egyszerűen nem fért be a helyére és ezt a tortúrát nem akartuk újra átélni.)

Most, hogy ő az új tulaj, mi meg vinnénk magunkkal a CD-s rádiót Nishu-ba, Jani nekiveselkedett. Csavarozott, bontott, szétszedett, kihúzott, felnyitott, kivett pénzt, kivett CD-t, majd átnyújtott nekünk mindent, csak be kell tenni a Nissanba, amiben egy kazettás deck van. Én nem merem kiszedni, úgyhogy megvárom vele Janit. Most nem fog 2,5 évig tartani, mert jövő hét elején meglátogat minket.

Az INXS CD működik, most is az szól.

Egy hete már, hogy a fülembe mászott a dal, de csak ma jegyeztem meg az előadó nevét: Adele. Utánanéztem, mert félelmetes hangja van a csajnak. Angol énekesnő, játszik vagy 6 hangszeren, most jött ki a második albuma (21 címmel), rajta az alábbi számmal:

Rolling In The Deep. És ez a csaj 22 éves!!! Hogy valaki ennyire fiatalon ilyen képzett legyen, az ritkán, de előfordul. Viszont eddig azt hittem, hogy ilyen torka legfeljebb egy ötvenes nőnek lehet. Elképesztő, na!

Giccsparádé. Ment a háttérben mikor fürdettünk, altattunk, most a net mellett fordulok néha hátra, de most már végigszenvedem...

1) Egy tenyérbemászó, 20 éves finn buzi egy szál gitárral nyomja a Föld megmentéséért. Idegesítő, bárgyú vigyorral, bambán bámul a kamerába. Biztos világbékét is akar.

2) Bosnyák öregek otthonából megszökött gitáros nagypapa, egy rasztahajú csörgődobos és 3 másik majom. Erőltetten mosolyog az összes.

3) Néhány újhullámos rockernek álcázott dán nyikhaj fellálló hajjal.

4) Litván operaénekesnő szép hanggal, zongorakísérettel. Azért unalmas.

5) Wolf Kati szuper énekesnő, csodálatos hanggal, a szám egy a tucatból, de ez kell a népnek. Vagy nem.

6) Ír ikrek. Szánalmas, ugráló köcsögök, nagy piros jelmezzel a képregényekből. Vicc.

7) Koreodömpinggel eladni kívánt fiatal svéd szépfiú hang nélkül, de lendületes dallal. Wolf Kati off. Már most elfelejtik, pedig a csávó sokkal gyengébb, csak ugyanennyivel látványosabb is.

8) Észt bombázó, egy fekete barbie. Csing-csing télanyós dal, dedó.

9) Görögök. Komolytalan rapper feat. égimeszelő szépfiú popper. De legalább nem szirtaki.

10) Jól fésült orosz. Énekel. Gáz.

11) Francia operaénekes. Ez aztán szórakoztató! Akár festhetne is.

12) Olasz. Sanzon. Ezek eltévedtek!

13) Tűrhető kis svájci szőke, de semmi extra.

14) Sajnos visszatért egy hál' istennek eltűnt fiúcsapat. Azt mondják, hogy ők a Blue. Maradtak volna eltűnve!

15) Ultraigénytelen, szánalmas RHCP utánzat Moldáviából. Méteres gúlákkal a fejükön nyomják. Szörnyű. Őket is be kellene tiltani. Vagy rá kellene uszítani őket a finn köcsögre.

16) Dögös német cicababa vonaglik, miközben Björk stílusban nyögdécsel és beszélget a mikrofonba.

17) Szívtiprót játszó román fogpasztareklám tinifilmek főcímzenéjével.

18) Egy osztrák nő énekel szép hangon egy szar számot.

19) Azerbajdzsán. A srác kurva nyálas. A csaj is nyálas. A szám is nyálas. Nagy élmény!

20) Egy szlovén csaj próbál nagyot énekelni - és sikerül neki! Nem is rossz, sőt!

21) Izlandi melegbár. A gejzírektől távol se fáznak.

22) Spanyol ultrapopdisco bombázó a strandról tágra nyílt szemekkel, tűrhető hanggal és betiltandó számmal. Ez még a tengerparton is büntetendő! Kötelező jókedv? Apád faszát.

23) Ukrán tehetségfelkutatott, név szerint Mika Newton. Ha ennyit  tudunk a csajról, már felesleges agykapacitás-lekötésről beszélhetünk, mert egy szép arc önmagában semmi.

Ugye vége lesz ennek valamikor? Hány induló van? Elfogynának már végre?

24) Szerb retro. Nem mondok semmit, mert lelőnek a fanatikusaik.

25) Grúz rockerek egy kibaszott jó énekesnővel! Az énekes és a szintis csaj viszont sokat ront az összképen, őket ki kellene rúgni a bandából és bejönne.

Hatalmas feneket kerítettek egy látványos, de nagyon alacsony színvonalú egyvelegnek. Összesen 3 produkció volt jó (5, 20, 25). A nyertes Azerbajdzsán, lett, egy cseppfolyós, überszuttyadék ömlengéssel, Wolf Kati a 22. helyen végzett.

A nyugatiak a nyugatiakra, a keletiek a keletiekre, a baltiak a baltiakra, az utódállamok az utódállamokra, a skandinávok a skandinávokra, a latinok a latinokra, a balkániak a balkániakra szavaztak, szépen körberohantak a szavazatok, minket ugye meg még a saját szomszédaink se szeretnek, mert jórészt a mi földünkön laknak.

Jövőre Azerbajdzsán rendez. De hogy véletlenül se számolok be róla, az biztos...

Ott vannak ők, a Bostoni Rosszfiúk. 1970-ben alakultak, de az első 2 albumuk '73-ban és '74-ben még nem hozta meg a várt sikert, pedig már nyomták a Mama Kin-t, játszották a Dream On-t és a Season Of Whiter-t.

A lényeg, hogy nem adták fel és befutottak - márpedig több, mint 150 millió eladott lemez ezt jelenti...

Az Aerosmith úgy jó, ahogy van, játsszon Walk This Way-t vagy Amazing-et, Sweet Emotion-t vagy Full Circle-t, Fever-t vagy Blind Man-t.

Ha megint hazánkba jönnek (az elmúlt 2 év rossz hírei, úgymint kiválás, feloszlás, betegség talán a múlté, hiszen elvileg ismét stúdióban vannak és az új albumon dolgoznak), én megint kimegyek a koncertjükre, ahogy ifjúkoromban, kölcsön-bőrdzsekiben.

Megvettem az Elrabolva (Taken) c. Liam Neeson filmet. Eszméletlen. A nyugdíjas elhárító épp telefonon beszél a lányával, amikor azt albánok elrabolják. Utánautazik, megkeresi és megmenti. Egyszerű a sztori, mint a bot, de Luc Besson azért Luc Besson, mert bármiből tud várat építeni. Szomorú, sokkoló, brutális és látványos jelenetek váltják egymást, egy percig sem unatkoztam, Mónit meg is rázta a film. A kedvenc filmjeim listáját bővítem. Ez nagyon nagyot ütött!

A film után kapcsolgattunk egy kicsit, s míg én szitkozódtam magamban, Móni nézte az énekes-celebes rózsaszín duettes szar utolsó két fellépőjét meg az eredményhirdetést. Ahogy vége lett, asszonka bealudt, én pedig megkaparintottam a távkapcsolót. Az MTV-n egy koncert ment.

Bevallom őszintén, nem ismertem fel a zenekart. A dobos kopasz lett, az énekes haja vörös, és egy új számukat nyomták. Pörgős volt, felépített, technikás és energikus, amit a mai rockegyüttesekből legjobban hiányolok. Aztán jött a Thank You For The Venom. Ez még jobb volt, a lendületességre rátettek még egy lapáttal.

A My Chemical Romance albumról albumra, folyamatosan bizonyítja, hogy nem egyszámos együttes és a hatalmas világsikert hozó Black Parade "csak" egy állomás volt.

Bruce Dickinson tehetséges. A tökéletes dalszövegíró, énekes és frontember megszemélyesítője. Ezt a számot már/még szólókarrierje idején alkotta, a régi és az új Iron Maiden közti interregnum (Blaze Bayley egyszerűen nem volt, nem lehetett méltó helyettese) idején.

A dalt még egy Tátika, vagy milyen néven futó korai tehetségkutató műsor során ismertem meg - ha jól emlékszem - Bartók Krisztián előadásában, aki második helyen végzett a nagysikerű, Jamiroquai számot végigvonagló Pély "nemjöttát" Barna mögött.

Mindegy, nem ez a lényeg, hanem hogy azóta überMaiden-rajongó is lettem, meg überDickinson-rajongó is lettem és ez a szám a Fear of the Dark mellett a stílus HIMNUSZA.

Hangerőt a maximumra, családot biztonságba, aztán PLAY!

Most mondja valaki azt, hogy a heavy metal esztelen hörgés, hogy Dickinson nem költő, és hogy nincs igazam!

Bruce Dickinson rules!

Tényleg csodálatos élmény volt...

A Rohadt rock n' rollal bedübörgött egy 33 éves zenekar a színpadra, ahol aztán a 60 körüli zenészek egyszerűen elkápráztattak mindenkit.

Solti Jánosról 5-6 éve azt hiszem, hogy le fog fordulni a székéről, olyan vékony, ehhez képest 2,5 órán keresztül olyan pontos, mint a metronóm. Hobo csak megőszült, de egyébként énekel, szaval, üvölt, bohóckodik és igazi frontember. Bill kapitányon látszik a legjobban, hogy megöregedett. Olyan, mint egy vulkán, aki mordul, morog, de már fogytán az ereje, ezért csak néha tör ki. Pihenésre volt szüksége a számok közöt, sokat vokálozott, alig 5-6 dalt vállalt el (Országút blues, 3:20 blues, Fut a nyúl a mezőn, Tetovált lány, Hosszúlábú asszony). Ezek - hála az égnek - nagyot szóltak! Póka Egon? Azt, hogy milyen basszusos, felesleges elemezgetni, de egy aranyos poénnal búcsúzott: "Gyertek el holnap is, mi minden nap itt játszunk!" Vajon jegy nélkül beengednek, ha a meghívására hivatkozom? Hiába, ő még csak egy 57,5 éves, komolytalan nyikhaj! Tátrai Tibort hagytam a végére, mert az emlékezés mellett ő és a gitárja állt a középpontban. Olyan szólókat játszott, hogy csak ingattam a fejemet: ilyen nincs is! Tibusz elképesztő volt, elemi erejű és  - már csak a gitárja miatt is - Gary Moore jutott az eszembe: vannak még Gitáristenek közöttünk!

Szólnom kell a "vendégzenészről", Madarász Gáborról is. Egyetlen szólóban ugyan megmutatta, hogy faszályos gitáros, de abszolút mértékben alárendelte magát Tibusznak és a zenekarnak.

Ami további pozitív meglepetéssel szolgált: az akusztikus betét és a kristálytiszta hangzás (az Aréna több koncerten is kellemetlenül visszhangzott, ez most alig-alig volt észlelhető).

Összességében az egyik legnagyobb koncertélményem volt a tegnapi, ahol a Hetedik alatt majdnem elsírtam magamat, Tibusz szólóinál a hideg kirázott, a dalokat együtt énekeltem Hoboval és Billel. Amikor pedig ők ketten meglett férfiemberként megfogták egymás  kezét, kedvesen egymásra néztek, az mindig mosolyt csalt az arcomra. Szeretet nélkül semmi sem működik!

Kedves Hobo!

Te, aki 66 évesen is úgy énekelsz, mint 10, 20 vagy 30 éve, Te, aki a Hetediket a közönség sorai között, a Téged ölelgető, hajadba túró rajongók között szavalod, Te aki természetes, önkéntlen mozdulattal fogod meg Bill kezét, Te. aki nevetsz, bohóckodsz, megríkatsz öreget és fiatalt, elgondolkoztatsz, egy dologban tévedtél:

Ahhoz, hogy Ti nagyok legyetek, nem meghalni volt szükséges, hanem megszületni, alkotni és zenélni.

Köszönjük a 33 évet és ezt a mai koncert formájában testet öltött csodálatos búcsúajándékot!

Ahogy a Johnny B. Good előtt mondtad:

"A banda elmegy, de a zene marad!"

Isten Veletek!

Hogy milyen apa szeretnék lenni? Mint amilyen az enyém.

Szerettem volna Pankát új oviba íratni - az első napján Mónival közösen vihettem a Betlehembe.

Szerettem volna látni Peti első önálló lépéseit - tegnap én vehettem videóra.

Szeretnék velük lenni amennyit csak lehet, mint ahogy apuval együtt járunk meccsre, koncertekre (holnap Hobo!), ahogy általában egymás ellen, de együtt szurkolunk a TV előtt egy-egy olasz, angol vagy spanyol rangadón.

Harry Chapin dala erről szól. A büszke apáról és a fiúról, akik nem voltak annyit együtt, mint szerették volna. Az én édesapám nem követte el ezt a hibát. Én sem szeretném.

A számot az Ugly Kid Joe tette híressé egy korai Bon Jovira hajazó feldolgozással, de eljátszotta Johnny Cash és a Guns n' Roses is, magyarul pedig Zorán.

Nem tudom elhinni.

Felfogjátok, hogy mit vesztett a világ?

Fel se fogtam a hírt.

A gitárjával meghódította az egész világot Belfasttól Esteponáig és megajándékozott minket a legcsodálatosabb zeneszámok egyikével, a Still Got The Blues-zal.

Mindkét hazai koncertjén ott voltam (a másodukon Mónival, Petivel a pocakban), vártam az új albumát, de a Húrok Ura ma elment. Nem családtag halálhíre még sohasem rázott meg ennyire.

Nyugodj békében, Gitáristen!

A '75-ös bemutatkozó albumukon, a High Voltage-on adták ki először.

Bemásolom a szövegét is, hogy együtt tudjátok énekelni Bonnal! :-)

Love Song

 AC/DC (with Bon Scott)

A dal hatása alá kerültem. Teljesen. Ma legalább huszadszor hallgatom meg.

Elköszön hát a Hobo Blues Band, Magyarország legmeghatározóbb együttese. Abban a formációban, amiben jövő héten fellépnek, már nagyon régen nem zenéltek, de most megadják a módját a búcsúnak.

Hobo mellett ott lesz Madarász Gábor, Bill, Póka Egon, Solti János és Tibusz is. Mindannyian hangszerük legnagyobb mesterei. Az, hogy ők egymásra találtak, felejthetetlen dalokat, albumokat és koncerteket jelentett minden magyar blues-rajongónak.

Még egyszer, utoljára megajándékoznak minket. A jegyünk már megvan.

Ajándékot kaptam! Az AC/DC Maximum rock & roll c. könyve egészen kiváló! Egyszerűen minden megtudunk az együttesről és a tagokról. - ahogy felnőttek, ahogy keresték a helyüket a világban és a rockzene közegében, ahogy egymásra találtak és ahogy berobbantak. Átfogó és részletes, mégis érdekfeszítő., mert rengeteg sztorit mesél el. Azt hiszem, hogy megkezdődik életem második nagy AC/DC korszaka!

Merthogy az első koncertélményem 14 évesen az 1991-es Monsters of Rock volt, ahol utolsó fellépőként, a Queensryche, a Mötley Crue és a Metallica után az AC/DC adott egy eszméletlenül nagy show-t: az akkori nagy (és friss) slágerükkel, a Thunderstruck-kel nyitottak és én, a The Razor's Edge rongyosra hallgatása után végre élőben láthattam a kedvenceimet!

És hogy honnan indultak? Első albumuk első számában 1975-ben (amikor a szüleim még nem is ismerték egymást) még a zseniális Bon Scott volt az énekes, aki nem mellesleg skót dudával csempészett új hangzást a dalba:

Nagyon nagyok, abszolút úttörői, meghatározói és formálói a rock & rollnak, a rocknak és a heavy metalnak is. Nagyjából nem lehet betelni a zenéjükkel.

Tisztelt magyar liberálisok, Mesterházy Attila és egyéb médiatörvény ellenes tiltakozók!

Demonstrációikat kéretik a közeljövőben a köztudottan antidemokratikus és fejletlen Kanadában is megtartani, valamint Magyarország nemzetközi fórumokon történő lejáratása mellett néhány szóban a juharlevelesekre is kitérni szíveskedjenek, ott ugyanis a "fagott" (jelentése: köcsög, buzi) szó miatt megtiltották a Dire Straits Money For Nothing c. szám eredeti verziójának a lejátszását a rádiókban.

Tisztelegjünk hát a szólásszabadság előtt, lépjünk fel a cenzúra ellen!

Kedves mindenki!

Az óév végén szokás szerint hagyom a politikát, a sportot és komoly feladatot adok nektek:

Hallgassatok zenét! Legyen mondjuk sok-sok magyar blues. Indulásnak mindjárt megosztok veletek négy videót, hála a YouTube-nak!

1) Kivel is lehetne kezdeni a sort, mint Deák "Bill" Gyulával, azaz Bill kapitánnyal? Sok posztot írtam már róla, mert nem lehet betelni vele. A hangja ugyan megkopott kissé, de így is irigyelheti a fél világ, a szíve pedig mindig ott van a színpadon:

2) Azért nem nagyon szakadunk el a Királytól: A Hobo Blues Band is róla, meg Hobóról szól. Na meg régen Tibuszról. A legjobb albumukról választottam, és - bár ezt Hobónál felesleges külön hangsúlyozni - a szövegre is figyeljetek!

3) Jöjjön akkor hát Takáts Tamás! Ha jókedélyű blues számot szeretnétek, akkor - Steven Tyler-t idézve - Just Push Play!

4) 16 éve még nagy haja volt és "csak" szájharmnikázott. Ma már kopasz, néha gitározik, hegedül, néha népzenél a Csík zenekarral, de Ferenczy György még mindig nagyon blues.

És ami a lényeg: a zenét hangszerekkel játsszák. A számítógép nem hangszer! Jó szórakozást és boldog új évet kívánok Nektek!

Vettünk egy kurva jó sityakot és egy még jobb pólót Petyának.  Az egyiket bagóért adták, úgyhogy belefért a másik is. Nézzétek csak:

Jöjjön hát egy videó is annak alátámasztásául, hogy a fiamnak miért nem New Kids On The Block vagy Boyzone feliratú cuccokat veszünk. A világ legtermékenyebb szerzőpárosának  (a gyengébbek kedvéért: Jagger-Richards) egyik gyöngyszeme, a gyönyörűséges Heart of Stone:

Hugi valami régi best of albumán (talán a Levi's Hits-en?) volt rajta ez a szám, még kazettán. Tizenévesen nekem nagyon tetszett, rongyosra hallgattam, pedig csak egy-egy sorát értettem.

Teltek múltak az évet, a szám mp3-ban is megvan, rátoltam egy rakás válogatásomra, most meg a Youtube-on hallgatom. Jó zene,

jó szöveg:

Swing low in a dark glass hour
You turn and cower
See it turn to dust

Move on a stone dark night
We take to flight
Snowfall turns to rust

Seam in a fusing mine
Like a nursing rhyme
Fat man starts to fall

Year in a hostile place
I hear your face
Start to call

And if you think that I've been losing my way
That's because I'm slightly blinded,
And if you think that I don't make too much sense
That's because I'm broken minded
Don't keep it...
Inside
If you believe it
Don't keep it all inside

Strong words in a ganges sky
I have to lie
Shadows move in pairs

Ring out from the bruised postcard
In the shooting yard
Looking through the tears

Out on the black slate time
We move in line
But never reach an end

Fall in a long stray town
As the ice comes down
Rivers start to bend

And if you think that I've been losing my way
That's because I'm slightly blinded,
And if you think that I don't make too much sense
That's because I'm broken minded
Don't keep it...
Inside
If you believe it
Don't keep it all inside

Már tizenévesen is értettem hozzá!

Elvis Presley videókat néztem a YouTube-on.

Panka reakciója, miközben táncolt a felgyorsított számra:

"Jé, pizsiben van és énekel!"

All shook up

A well I bless my soul
What's wrong with me?
I'm itching like a man on a fuzzy tree
My friends say I'm actin' wild as a bug
I'm in love
I'm all shook up
Mm mm oh, oh, yeah, yeah!

My hands are shaky and my knees are weak
I can't seem to stand on my own two feet
Who do you thank when you have such luck?
I'm in love
I'm all shook up
Mm mm oh, oh, yeah, yeah!

Please don't ask me what's on my mind
I'm a little mixed up, but I'm feelin' fine
When I'm near that girl that I love best
My heart beats so it scares me to death!

She touched my hand what a chill I got
Her lips are like a vulcano that's hot
I'm proud to say she's my buttercup
I'm in love
I'm all shook up
Mm mm oh, oh, yeah, yeah!

My tongue get tied when I try to speak
My insides shake like a leaf on a tree
There's only one cure for this body of mine
That's to have the girl that I love so fine!

A Király nagyon tudott. Mit nem adnék érte, ha ott lehettem volna egy koncertjén!

Panka megjegyzése a poszthoz: dg  ruizjtzvg 0,k.iu, 8il. nmzlluo n,,lkltli5klp

Délelőtt Móni zenét hallgatott a gyerekekkel. A "Ha én rózsa volnék" c. Bródy számnál Panka megkérdezte, hogy ez János bácsi?

Móni meglepődött és nem értette a dolgot. Panka elmagyarázta neki, hogy ezt a dalt is szoktam énekelni neki amikor altatom.

(Azt már csak én teszem hozzá, hogy ez új a repertoáromban, jó ha tízszer elénekeltem Pankának és max. háromszor mondtam neki, hogy ki írta és énekli a dalt. Kiss Tibit szinte kötelező felismernie!)

Biztos elfogult vagyok, de akkor is. A lányom nagyon okos. És jó a füle...

Tegnap hazánkban járt a Gyilkos. A zongorista, aki Chuck Berryvel felforgatta a könnyűzenét, amikor az '50-es évek derekán fellobbantották a lángot. Az, hogy megszületett a rock n' roll, kettejüknek köszönhető. És ezért nem lehet eléggé hálás senki, aki egy lehelletnyit is szereti a rockzenét.

Nem mertem kimenni Jerry Lee Lewis koncertjére, mert 75 évesen nem lehet felrobbantani egy sportcsarnokot, atomjaira zúzni egy koncerttermet - márpedig Tőle ezt vártam volna. Egyszerűen csak leforgatom az irodámban a lemezét és megköszönöm, hogy egyike volt a rock n' roll megteremtőinek.