Nagyon régen nem írtam. Ellustultam, mással foglalkoztam. Sem az újév, sem Torgyán József halála, sem a munkahelyi agyrémek, sem Peti nehezen induló majd félévre egyenesbe álló iskolai karrierje, sem a veronai tragédia nem hozta meg az idei év első posztját.
Aztán jött az Ausztrál Open, ahol a fél év kihagyás után visszatérő Roger Federer örök mumusával, a prosztó nyikhajból világklasszis sportemberré váló jó barátjával, a tehetségben alig valamivel gyengébb, de pszichésen sokkal erősebb Rafa Nadallal találkozott.
Minden idők legnagyobb játékosa úgy nyert, ahogy kellett neki: gyors labdamenetekkel - a határon játszva, rengeteg nyerő ütéssel, sok ki nem kényszerített hibát felvállalva.
Minden idők legnagyobb játékosa úgy nyert, ahogy senki nem várta volna: öt játszmában. Mert ha valaki ellen, hát Nadal ellen mindig jött a blokk, az idegi összezuhanás. Most 1:0 és 2:1 után is egyenlített a spanyol sőt, a döntő játszmában rögtön egy breakkel nyitott.
De ez a Roger Federer ma más volt, mint a korábbi éveké: nem adta fel, elhitte hogy nyerhet és mindent meg is tett a győzelemért. Döntő szett 1:3-ról állt fel és emelhette fel a GS trófeát. A tizennyolcadikat életében. 18. Greatest Of All Time.
Ti mondtátok