Vó't itt minden:
Kézilabda EB: csodálatos formaidőzítéssel, messze a várakozások fölött szerepelt a magyar csapat - ismét, de higgyétek el, nem végleg Nagy Laci nélkül. Döntetlent játszottunk Orosz- és Spanyolországgal, majd megvertük a francia olimpiai-, világ- és európa-bajnokot, 3 ponttal mentünk a középdöntőbe. Ott aztán a csodálatos formaidőzítés miatt csúnyán kikaptunk Izland és Szlovénia válogatottjától, amivel nem csak a dobogós álmok, de még az 5. hely is elszállt. A csodálatos horvátokkkal megint döntetlent értünk el, vagyis ezen a versenyen kizárólag a nálunk sokkal magasabban jegyzett csapatok ellen voltunk képesek jó teljesítményt nyújtani. A verhető csapatoktól kikaptunk, egy győzelemmel zártunk a 8. helyen. Az Olimpián jó sorsolással szintén a 8 közé kerülhetünk, Lacival ez elérhető cél lesz egy közepesen erős csoportban is. Mert Laci NEM a spanyol válogatottban fog játszani. Ha viszont belehúzunk, vele is csak a tisztes helytállás, 1-2 jó meccs lehet reális elvárás.
Vizilabda EB: a csoportban egyetlen értékelhető meccsünk volt, akkor simán megvertük a világbajnok olaszokat. Utána jött 4 edzőmeccs, majd az elődöntő, ahol Montenegro ellen komoly bírói segítséggel is csak egy hosszabbításan elszenvedett, megérdemelt vereségre voltunk jók. Itt mondjuk elmondható, hogy Londonig lesz ez még jobb is. Talán.
2 El Clásico: a Király-kupában egy oda-vissza. A Bérnabeuban agyonvertük a Realt. "Csak" 2:1 lett a végeredmény, de a két csapat közti különbséget zongorázni lehetett. Mi nem színészkedtünk, a Madrid se rugdosódott, csak az elmebeteg Pepe taposott szándékosan a földön ülő Messi kezére. A visszavágó formalitásnak tűnt, aztán a Barça minősíthetetlen és a Real minden dícséretet megérdemlő hozzáállása miatt mégis hatalmas meccs kerekedett a klasszikusból - annak ellenére, hogy a szünetben 2:0-volt a javunkra. Merthogy addig is a Királyaik játszottak jól, mi voltunk a szerencsések. Ők elszántan, mi unottan jöttünk ki a folytatásra, rúgtak is kettőt és volt egy rövid időszak, amikor bizony nem nekünk állt a zászló. Sikerült visszahozni őket - de nem csak a meccsbe, hanem a párbajba. A Real frusztrált volt, önbizalomhiányos és ideges, de mostantól nem kell szégyenkeznie. Az átok ugyan nem szűnt meg (Mourinho még mindig nem tudott a rendes játékidőben legyőzni minket és ki is estek), de emelt fővel kaptak ki, mert nem érdemeltek vereséget.
A bíró is megér néhány szót és bizony részben én is osztom a véleményt, miszerint a Barça javára ítélték meg a kétes, de nem sorsdöntő szituációkat. Amikor szorult a hurok, azonnal visszatértünk a színészkedéshez (Ramos-t tévesen ki is állította a bíró a 85. percben), heten-nyolcan körbeállva, folyamatosan terrorizáltuk a bírót, mi nem kaptuk meg a fővárosiaknak gondolkodás nélkül kiosztott sárgákat reklamálásért és a szabálytalanságokért. Ez nem szimpatikus, de...
Pepe úgy volt csapata egyik legjobbja, hogy a pályán se lehetett volna az ominózus taposás miatt és Fabregast a visszavágón is sikerült lekönyökölnie. Ramos kiállítása jogtalan volt, de Diarrát jó 40 perccel korábban le kellett volna zavarni. Mourinho ugyanazt a lelki terrort alkalmazza a bírókkal szemben a sajtószobában és a teremgarázsban (ahol megvárta a sporit és elküldte az anyjába!), amit a katalánok a pályán. Sokáig elegánsan nem vettünk tudomást ezekről a dolgokról, Guardiola játszotta az úriembert, de úgy tűnik betelt a pohár. Már van olyan erős a Real, hogy fel kell venni a kesztyűt. Nem sportszerű, de alkalmankánt már muszáj. Nem volt sporszerű Messi, de a bunkónak nagyon kijárt már egy kiadós rúgás a kis argentintól. Vegyék már észre ők is, hogy nem lehet velünk bármit megtenni! 10-15 meccs óta folyamatosan rugdosódnak, és ha le is zavarják őket a pályáról, az edzőjük akkor is megvédi és felmenti őket sőt, élére áll a háborúnak (lásd Tito Vilanova szemének kitolása)! Ebből elég volt.
A Madrid sajnos nagyon komoly erőt meríthet a második meccsből, míg nekünk meg kell győzni magunkat, hogy amikor igazán kellett (az egész odavágón és a visszavágó utolsó 10 percében tartalékosan is), mi voltunk a jobbak. De Guardiolának ki tell találni valamit, hogy motiválja a játékosait, mert rendszeresen leállunk 1-1 félidőre, ami még egy Osasuna ellen is megengedhetetlen, nemhogy a Real Madrid ellen...
Egyet azonban senki ne felejtsen a mostani párharccal kapcsolatban: Madridban semmi esélyt nem adtunk a Realnak. Egyetlen lövésig jutottak, egyébként csak keresték a labdát és örülhettek, hogy nem kaptak ötöt. A továbbjutást nem érdemelték meg, de a becsületüket visszaszerezték.
Csak annyit szeretnék írni az 1-én bejelentett visszavonulásával kapcsolatban, hogy miatta néztem és szerettem meg a snookert. Móni pl. nem érti, hogyan tudom végigizgulni a 15-20, néha 25-30 frames csatákat, de (ne haragudj, Kicsim) ez nem számít.
Nem tudni, hogy a korszakos zseni, minden idők egyik (?) legjobb irányítója befejezi-e pályafutását, vagy a sorban álló kérők közül választ egy csapatot, de hogy még nekem, Pats drukkernek is megrázó a hír, az azért jelent valamit.
Bassza meg!
Ilyenkor csak egy kérdés merül fel: miért nem lehet az ilyen vadállatokat egy életre eltiltani?
Írtam vala 
Marco Simoncelli 24 évet élt.
Jó érzés volt újra átélni az emlékezetes meccseit, ráülni karrierjének hullámvasútjára, elérzékenyülni sikerein és visszavonulásán.
Egyszerűen a Legnagyobb jégkrongozó, akit a hátán hordott a Föld. Vagyis a jég. Alig van rekord, amit ne ő tartana. Isten éltesse a Great One-t az ötvenediken!
Ti mondtátok