Emlékeztek Vitár Róbertre és Kopeczky Lajosra? A közelmúlt két ikonisztikus sportriportere, akitől nem csak 3-4 aranyköpés maradt fenn, mint bármelyik kollégájuktól, hanem komplett életművek. Ha egy korombeli sportszerető meghallja a nevüket, mosoly jelenik meg az arcán. Annyira fogalmatlanok és olyan nevetségesek voltak, hogy inkább beillettek humoristának, mint sportriporternek. Talán éppen ezért lehet rájuk meleg szívvel és jókedvűen emlékezni.
Ehhez képest Deák Horváth Péter még az ő mércéjükkel is a dilettantizmus mintapéldánya. Nincs olyan sportág, amihez akár csak egy fikarcnyit is konyítana, ráadásul az orgánuma és a beszédmódja is irritáló. Ismételgeti önmagát, közhelyeket puffogtat, kiabál, magyar érdekeltség és vereség esetén kivétel nélkül minden ítéletnél hibáztatja a bírókat, néha felsorol egy-egy statisztikai adatot, de semmi szakmai észrevétele nincs. Nem Mocsai-féle taktikai elemzéseket várok, mert arra ott vannak a szakértők a stúdióban, de minimális hozzáértést igen. Hogy - ne tolakodóan és okoskodva, de - elmondja mi történik a pályán és hogy mire figyeljen a szurkoló a képernyő előtt.
Szörnyű ez a fickó és fogalmam sincs, hogyan kerülhetett pozícióba. Esküszöm, le fogom némítani a tévét...
Egy péklapátot simán bele tudnék aplikálni ennek a szerencsétlenségnek fejébe.
Ti mondtátok