Pankával egy napon, november elsején született Rick Allen (1963 - a Def Leppard dobosa), Anthony Kiedis (1962), Larry Flynt (1942), Alfio Basile (1941) és Umberto Agnelli (1934).
Petivel egy napon, december másodikán született Britney Spears (1981), Nelly Furtado (1978), Jan Ullrich (1973), Francesco Toldo (1971), Lucy Liu (1968), Rick Savage (1960 - a Def Leppard basszerosa), Gianni Versace (1946) és Maria Callas (1923).
Kedves Panka!
Ma lettél két éves.
Boldog születésnapot, Hercegnőm!
Apu
Sétálhattunk volna a parkban is, de inkább autóba ültünk édesapámmal és leugrottunk Vácra. Hadd lássa Panka a Dunát, fotózzuk az új és tényleg gyönyörű főteret, megnézzünk egy-két kiállítást. Szép, napos időnk volt, a hideg sem volt durva.
Na de az étterem! Az valami tragikus volt, el se fogjátok hinni. Az első pincehelységbe nem mentünk le, mert én természetes fényt szerettem volna. A főtéren a Galéria nevű nem tetszett - hogy mégis oda tértünk be, mindössze annak volt köszönhető, hogy a mellette lévőben nem volt szabad asztal.
Jobb lett volna Dunakesziig kibírni étlen. Vagy Budapestig. Vagy leugrani Debrecenbe. Mindegy, mert ami itt volt (vagyis nem volt), az elképzelhetetlen.
A lelkes pincérlánynak elsőre nem sikerült sem mentes ásványvizet, sem megfelelő jegesteát kihoznia, de ez még csak a nagyon szolid kezdet volt...
Édesapám a következő párbeszédet folytatta le a csajjal, kezében az étlappal:
- Én egy gyümölcslevest kérek szépen!
- Az szerintem nincs.
- Megkérdezné?
- Nincs.
- Akkor húslevest.
- Igen.
- Utána szűzérmét.
- Az nincs.
- Akkor egy bakonyi sertésbordát nokedlivel.
- Nokedli nincs, csak rizzsel tudom hozni.
- Az nem jó, legyen egy marhapörkölt tarhonyával.
- Az sincs.
- Tudja mit, egyszerűbb lenne, ha elmondaná azt, hogy mi van?!
- Nem tudom, mert tegnap nagy rendezvény volt. Talán csirke.
- Legyen akkor rántott csirke.
Itt közbeszóltam, mert tudom, hogy apám utálja a szárnyasokat.
- Elmehetünk ám egy másik helyre, csak italt fogyasztottunk…
- Nem kell, Panka már nem bírja. (Ebben igaza volt, a hercegnőnek már kopogott a szeme.)
Mi Mónival kértünk 1-1 tál gulyáslevest, Móni még bakonyit, én meg egy csirkefogó tálat. Nem volt más hátra, vártunk. Vártunk. Aztán még egy kicsit vártunk. A szomszéd asztalnál szabadnapos pincérlányok beszélgettek a tulajdonos bombázóval, mi vártunk Lassan nekiálltunk a kenyérnek önmagában, mert kilukadt a gyomrunk. A kész levesre miért kell 1 órát várni? Mert nincs kész! Amikor már nagyon hangosan nevettünk (kínunkban) és poénkodtunk, hogy „most mennek levágni a marhát,” meg hogy „Panka ne sikongass, mert nem kapsz enni!”, "szóljunk anyunak, hogy küldjön fasírtot FedEx-en!", akkor odajött a tulaj és elnézést kért, hogy
- A tegnapi rendezvény miatt teljesen kiürült a konyha, de elfogadnának padlizsános pirítóst előétel gyanánt, mert látom, hogy nagyon éhesek.
- Látszik? - kérdeztem, majd megnyugtattam, hogy nagyon jól elvagyunk a padlizsánkrém nélkül is és nemsokára biztos elkészül legalább a leves…
Jelentem, elkészült! Akkor kezdett el mindenki dőlni a röhögéstől, amikor megjelent a pincérnő, karján a tányérokkal, mire Panka, a gyerekek minden ártatlanságával és őszinteségével tapsolni kezdett és „nyami-nyami” felkiáltásokkal hangosan sikongatva kacagásban tört ki. A séf sajnos nagyon siethetett ebben a röpke egy órában, mert a sárgarépa kb. 4 centis darabokra volt aprítva vágva darabolva és kóstolás helyett saccolt, amikor ízesítéskor csak pár zacskó sót és pirospaprikát használt.
A második fogásra ehhez képest már csak 20 percet kellett várni, ami felüdülésnek hatott, különösen, hogy tulajdonképpen nem is volt rossz. Különösebben ugyan jó sem, de ez már nem is volt elvárás. 20 magyar forint borravalóval honoráltam az éttermet, azt is kényszerűségből, mert nem tudtak visszaadni…
A jótanács tehát: Vácon messze kerüljétek el a GALÉRIA ÉTTERMET. Minősíthetetlen. Ha nincs semmi, ami az étlapon szerepel, akkor nyisson ki egy órával később, vagy maradjon zárva. Utólag nem is értem, hogyan maradtunk vidámak, hogyan tudtunk nevetni és viccelődni.
Hozzáteszem, hogy nagyon jól éreztem magam, hiányzott már ez a kirándulás, és tényleg felejthetetlenre sikerült az ebéd…
Panka nem hajlandó kimondani, hogy "igen". Ha mégis így kénytelen felelni egy-egy kérdésünkre, leginkább a "jó" és az "aha" szavakat használja egy széles mosoly kíséretében, esetleg bólint egy nagyot. Esküszöm, direkt cukkol.
Ma este fürdés közben játékból behabozta az orromat. Megróbáltam lefújni - vigyázva nehogy sikerüljön, - majd megkérdeztem, hogy van-e még hab apa orrán? Panka lehajolt a kádban, bevizezte a kezét és akkurátusan letörölte az orromról a maradékot, majd kacagva felkiáltott, hogy "nem".
A "nem" ugyanis kezdetektől fogva tökéletesen megy...
5 napot Balatonföldváron töltöttünk. Próbáltunk pihenni, kikapcsolódni, mert én most 3 hónapot vagyok kénytelen szabadnap nélkül végigdolgozni, míg Móni lassan az utolsó trimeszterbe érkezik.
Ami a nyaralás legnagyobb örömét okozta, az Panka vízimádata. Egész álló nap azt hajtogatta, hogy "Tó. Tó. Tó!" Nem lehetett kikönyörögni a Balatonból, csak ha megígértük neki, hogy még visszamehet. És bizony most már nem csak bokáig sétált be a vízbe, hanem (miután bevitette magát ölben, hogy megszokja,) nyakig merült. Eleinte kézenfogva járkált a vízben, aztán egymaga, végül bele is vetődött. Nevetett amikor nyelt, kacagott ahogy lebukott, szó szerint röhögött ahogy szaladt és megbotlott, - egyszerűen imádta minden percét a lubickolásnak. Amikor ma reggel elmentünk festéket vásárolni (merthogy a nagy pihenésben azért kifestjük a lakást), már mondogatta, hogy "Tó, tó, tó..."
Szegénykémnek erre bizony majd' egy évet várnia kell.
Ez meg 7 vizibicikli.
Csopakon. Nyugodt, békés kis falu, nagyon rendezett és tiszta, a strandja pedig egyszerűen tökéletes. Ilyen volt a panoráma a partról:
Panka imádta a vizet,
valamint a pancsolót, ahol iszapot túrt, vizet és sarat hordott a vödrében, ahol locsolt, vagyis dolgozott keményen
Voltunk továbbá bórkóstoláson a borvidék egyik legnevesebb pincészetében (Jásdi), átruccantunk Veszprémbe az állatkertbe, rengeteget fotóztam, összességében nagyon jól sikerült az elmúlt hét.
Kipihentük magunkat.
Nem lesz Real Madrid drukker...
Péntek délután Panka egy szuszra bepuszilt fél kiló epret, majd fogta a játék-babakocsiját, belerakta a babáját, akkurátusan bekötötte, mellétette a cumiját, majd odasétált hozzám: adott egy puszit és pápá-t intett. Elegánsan elindult az előszobába, teljesen komoly arccal visszanézett párszor, majd elkezdett matatni az bejárati ajtón.
Megint visszanézett és hangos kacagásban tört ki, hogy milyen jól átvert - nem is akart ő elmenni, csak megviccelt...
Aranyos volt.
A feleségem olasz nyelvtanfolyamra jár, ezért ilyenkor egyedül vigyázok Pankára. Ez egyre érdekesebb és élvezetesebb, a kötelező kajálásokon, pelenka-cseréken és sétán kívül már csúszdásztunk, kirakóztunk, labdáztunk, pakoltunk. A legjobb azonban az, hogy zenét hallgatunk. A felsorolt játékok közben ugyanis folyamatosan szól a mini-hifi, vagy a számítógép.
A mai felhozatal ez volt: RHCP (a kedvence a pocakból), Chuck Berry, Buddy Guy, Joe Bonamassa, The Who, Stereophonics és persze Bruce Springsteen. A Stand On It-re tök jót ugrált. Naná, igazi rock n' roll!
A verőfényes napsütésre tekintettel elcsábítottuk édesapámat egy könnyed kis kirándulásra. Miután átpakoltuk a gyerekülést a kocsijába és beprogramoztuk a GPS-t, nem gondoltuk volna, hogy nem találjuk meg egyből a bejáratot... Kicsit rossz házszámot adott meg a Vendegváró.hu, de egy kedves közértes útbaigazított és célba értünk.
Az elején ugyan kicsit megijedtünk, mert
ez a tábla azért elég ijesztő volt. :-) Aztán persze megláttuk a fákat, és a hatalmas parkot, de mielőtt belevetettük volna magunkat az erdőbe,
az első adandó alkalommal, az első tisztáson megreggeliztünk. Ezután persze sétáltunk egy nagyot a csendes és teljesen vad arborétumban - beszélgettünk, röhögcsétünk, rengeteget fényképeztünk (nem sikerültek jól a képek). Panka majd' minden bokrot, tobozt, hangyát, virágot megvizsgált, úgyhogy a tempónk a 2008-as gazdasági növekedéssel vetekedett. Mire a lányom elfáradt és hajlandó volt beülni a babakocsijába (ahol elaludt), már vissza is érkeztünk az autóhoz... Kerestünk egy éttermet, megebédeltünk és hazajöttünk. Nagyon jól esett a kis mozgás a természetben.
Jól éreztük magunkat, kellemes, hangulatos és nagyon nyugodt kis kirándulás volt.
Panka néha már ütemre tapsol, ez pedig maga a gyönyör:
Elnézést a homályos képért, de ebben a pólóban többet futott, mint egy NB1-es játékos...
Bevásáoltunk, kimentünk hintázni a játszótérre, majd zenét hallgattunk a Last.fm-en. Rory Gallagher, Ten Years After, Taste, Stevie Ray Vaughan and The Double Trouble, Johhny Winter, John Mayall and The Bluesbreakers, Joe Bonamassa, Thin Lizzy, Savoy Brown.
Milyen szép is lehet egy péntek délután.
Panka habbal és játékokkal körbevéve csücsült a forró vízben amikor rájött, hogy ő bizony ültében is fel tudja emelni a lábát. Ezen még csak mosolygott, de aztán kitalálta, hogy az egyik műanyag kancsója pont passzol a lábfejére - hát rátette. Ahogy enyhén hanyattdőlve égnek emelte a lábát, már nevetett. Amikor pedig elkezdte forgatni a bokáját, megpörgetve ezzel a játékot, már hangosan kacagott, amíg csak le nem repült a lábáról.
Akkor sikongatva bányászta elő a vízből a kancsót, hogy újra feltegye a lábfejére. Jöhetett megint a mosoly, a nevetés, a kacagás, majd újra az extázis...
Jó volt nézni.
Panka ma vacsora után nem akart elaludni. Kijött hozzám a nappaliba és jó 20 percig játszottunk. Ugrált, boholytalanított, kiabált, gyöngyöket pakolt, újságokat lapozgatott, belehuppant az ölembe, ráült a combomra, rajzolt, elterült a nálánál kétszer nagyobb plüsskutyáján, rángatta a pólómat, még kergetőztünk is.
Aztán nemes egyszerűséggel adott egy jóéjtpuszit az arcomra, "pápá"-t intett, bement Móniért a hálóba, aki átvitte a gyerekszobába és lefektette. Most édesdeden alszik.
Olyan jó érzés volt, hogy velem akart lenni!
Panka már nagyon magabiztosan jár, néha szalad. Imád guggolni, de a legjobb, amikor zenét hallgat. Vigyorogva rugózni kezd, tapsol, teljes átéléssel kalimpál a kezeivel. Ma délelőtt pedig bizony ez volt a program, zene minden mennyiségben. A Hercegnőnél - a Queen Don't Stop Me Now és Steve Vai Incantation c. számát megelőzve - Iggy Pop Lust For Life-ja vitte el a pálmát. Az Everybody Needs Somebody To Love ("Joliet" Jake Blues) bejött neki, de Rory Gallagher Cruise On Out-ja (ez egyik legnagyobb kedvencem) sehol nem volt...
Majd megszereti...
Top4 - napi sikerek kategória:
#1 ha puszit kérek Pankától, általában ad;
#2 Vettem 3 jegyet egy december 20-i blues-koncertre. Az orosz nevű, osztrák állampolgárságú, angolul éneklő, magyarul perfekt beszélő, érces hangú gitáros Ripoff Raskolnikov, a hazánkban korábban a Mississippi Grave Diggers formációval fellépő és óriási sikert arató, még ércesebb hangú amerikai Big Daddy Wilson és a "Professzor", a Hobo Blues Band és a Muddy Shoes zongoristája, Nagy Szabolcs zenél majd a Nyugati Teátrumban. Röviden: Tyűha!
#3 Panka helyes erkölcsi és szellemi fejlődését biztosítva olyan sebességgel kapcsoltam el az m1 műsoráról, hogy kislányom alig 4 szavát hallhatta a megalomán hazudozónak. (Némileg ront a helyzeten, hogy szókincsét viszont negatív irányba fejlesztettem, mert közben káromkodtam.)
#4 Móninak tetszett a vicc: Miről lehet megismerni egy igazi AC/DC rajongót? Nincs jegye a koncertre...
Csütörtök késő délután (2008.12.11.), amikor hazaértem, Móni azzal fogadott, hogy Panka önállóan, kapaszkodás nélkül meg tud tenni 2-3 lépést. Nagy volt az öröm, hát amikor a tudást bizonyítandó, a kislányom nemes egyszerűséggel végigsétált a nappalin. Így vagyunk. Járogatunk. Azóta hol 4-5 lépést, hol 15-öt, tesz meg magabiztosan. De ha siet valahová, akkor még gyakran mászik.
Panka elegánsan letekerte a krémes tégely tetejét, egy ujjal finoman belenyúlt, majd megette amit ki tudott kaparni a dobozból. Úgy érezhette, hogy feltétlenül hidratálnia kell a szájpadlását.
Még egy dolog, amit el kell dugni...
Tegnap Móni azt mondta, hogy élete legboldogabb időszaka a mostani, otthon lenni Pankával. Nem tudjátok, hogy mennyire jó érzés ezt hallani és hogy milyen büszkeséggel tölt el a tudat, hogy meg tudom teremteni ennek a feltételeit.
Valamikor régen már írtam, hogy Panka lépett néhányat. Na azóta a pár bizonytalan, oldalazó lépés óta nem történt semmi. Ezen a hétvégén végre megunhatta a négykézláb mászást, mert ha fogjuk a kezét, akkor nagyon magabiztosan, vigyorogva megindul. Ma először bejárta a lakást. Szó szerint.
A feleségem végre szervezett magának egy esti programot és kimozdult a 4 fal közül. Nem velem, nem Pankával, nem a családdal, hanem a barátnőivel. Épphogy hazaértem a vezetői tréningről, már ment is a belvárosba.
Én játszottam Pankával, bohóckodtam neki, kacagott, csipeszt pakolt (mindig pakol valamit), míg el nem jött a fürdetés ideje. Ebben profi vagyok, egy éve az én reszortom. Erre mi történik? Drága kislányom - miután egyre stabilabban áll, egyre féktelenebbül is játszik - megcsúszott és lefejelte egy kicsit a kád szélét... Szerencsére az ijedtségen kívül nem esett baja és a fogszámlálás után egy kis hajszárítgatással jókedvre tudtam deríteni. Másodszor is megszámoltam a fogait, elkészítettem az esti tápszerét, felöltöztettem, megetettem és ... ELALUDT!
Ez ritka, mert nem szeret elaludni. Inkább játszana, tévézne, sikongatna, vagyis csinálna bármit, csak elaludni ne kelljen. Szegény Móni ringatja álomba, még az én kezemben is sír. Hát most bealudt, és azóta sem riadt fel.
Nagy király vagyok!
Hosszú idő után megint kirándultunk. Csákváron az Eszterházy-kastélyt látogattuk meg.
Jelenleg kórházként működik, vagyis nem régiségekkel, hanem ágyakkal és betegekkel van tele az épület. Külső felújtásával kis jóindulattal kb. 30%-ban végeztek, de a kertje, ahol egy fa tövében meg is ebédelünk, a maga egyszerűségében is gyönyörű volt.
Pankának az avar és egy kivágott fa tetszett a legjobban.
Hazafelé útba ejtettük Velencét, ahol készítettem néhány fotót a naplementéről.
Talán álmomban láttam először a képet, nem tudom, de mostanában egyre többször villan be, ahogy egy tavaszi délutánon Panka egy helyes kis farmerban, rózsaszín, virágmintás felsőben, mosolyogva, de leszegett fejjel, vidáman szalad felém a járdán.
Vicces volt. Délelőtt átjött egy barátnőnk a 2 gyerekével (az egyik 2 éves, a másik 4 hónapos), meg a húgom Barnival. Az anyukák lelkesen beszélgettek, röhögcséltek, játszottak a gyerekekkel, akik kergették szerencsétlen macskámat és tesztelték az összes létező játékot - elsősorban persze azokat, amik elviselhetetlen hangot adnak ki. Én tarját sütöttem a frissen vásárolt giga-flekkenünkön. Déltájban megebédeltünk, játszottunk még egy kicsit a gyerekekkel, aztán elmentek a vendégek.
Panka ennek megfelelően marha későn, (11 helyett) 14 óra felé került csak ágyba, igaz akkor 2 órát durmolt - így viszont fürdetés és vacsi után nem akarózott elaludnia. Kihoztuk a nappaliba, hadd fáradjon. Hogy is mondjam: a feleségemmel versenyt ásítoztunk, Panka meg pörgött mint a búgócsigája. De jó terv volt...
Ti mondtátok