Már egy órája ömlött a hó, amikor vendégségbe indultam Pankával. Sejtettem, hogy nem lesz egyszerű utunk, mert hiába a minőségi téli gumi, ha befagyott az ablakmosó folyadék és néha leesik a vezetőoldali ablaktörlő...

Az elején ment minden mint a karikacsapás, de aztán a hó elkezdett ráfagyni a szélvédőre, amit a lapát persze nem vitt le. Küzdött becsülettel, de annál többre, mint hogy vékony réteg jégdarát készített a jégkockákból az üvegre, nem vitte. Hiába fűtöttem belülről mint az állat, szép lassan végleg odafagyott a cucc, szürrealista motívumokat rajzolva az arcom elé, én meg csak a műszerfalra feküdve, egy vékony résen láttam ki a kocsiból - a szakadó hó miatt akkor is legfeljebb 20 méternyire, - úgyhogy feladtam a küzdelmet. Az út egyharmadánál megfordultam és hazajöttem. Pedig 2,5 hónapos jogsival is milyen bátor voltam! Azóta írják, hogy a belváros is járhatatlan, vagyis elég küzdelmes lett volna a hazaút.

Amúgy - ameddig kiláttam a kocsiból, - kifejezetten élveztem életemben először a havon vezetni.