Tegnap a MüPa Bartók Béla hangversenytermében lecsapott egy óriási tornádó, de mindenki élvezte. A meteorológusok nem, de a zene- ás gitárkedvelők számítottak a furcsa időjárási eseményre.
Jómagam a 3. a 4. és az 5. jegyet vettem meg Tommy Emmanuel tegnapi koncertjére, még tavaly decemberben. Apuval rá is mosolyogtunk a két szőke hölgyre, akik megelőztek minket (az a két hely volt foglalt mellettünk, amikor váltottam a jegyeket ahol ők ültek).
Harmadszor hallottam élőben Emmanuelt és talán most volt a legjobb - amiben szerepet játszhatott az is, hogy kb. 10 percig tolta a Guitar Boogia-ba oltott Stevie's bluest, vagyis a kedvenc számaimat.
Volt vendégzenész (két fiatal magyar srác, a másodikként fellépő Tamás Back Straight c. száma kifejezetten jó volt), volt Beatles-betét, volt sztorizgatás (a legjobb: Emmanuel Bill Wymanről beszélt, aki a Stones Honkey Tonk Woman c. albumán olyan fiatalon zenélt, hogy Keith Richardsnak még volt foga és haja...), volt szélvész és volt lassú dal is, volt bohóckodás és volt katarzis is.
Emmanuel szerintem földönkívüli, de minimum Mr. Fasthand. Vagyis inkább Mr. Very-very Fasthand.
ui: a koncert után a retyón két fiatal srác poénkodott. Az egyik viccesen megjegyezte, hogy Emmanuel - mióta utoljára látta, - valahogy mintha ... ööö ... szóval ... lelassult volna. Egyszerre tört ki belőlük és másik 3 emberből, köztük belőlem a nevetés. Ahogy röhögve kiléptünk a folyosóra, az ott várakozók nem értették, hogy mi olyan humoros egy WC-ben...
Ti mondtátok