A gyásztalan hársfa
(részletek)
Hajnal-gombolygásba
lángoló ős-hársfa,
aranypikkely-szív fa:
a Föld láng-őstolla.
Kékaranytűz-ködben
állsz gonddá gyötörten,
mint ahogy én álltam
Isten mosolyában.
Mint ahogy én állok
És nem kiabálok,
nézlek csak csodálva
tűzpikkelyszív-hársfa.
Mit tudsz te énrólam?
Ki vagyok, ki voltam?
Mit tudod, ha nézlek:
reményét a részeg!
Kopaszodsz aranyban,
ködkék-gomolyagban,
tollad bolyha vásik,
halálod kilátszik.
...
Vagy te: Aranyzászló!
Kék ködben parázsló
óriás aranytoll.
Szív-alakzat pokol.
Tebenned gomolygó,
körötted gomolygó,
csontvázadban forgó
zöldarany hajnalszó.
Tűzbíbor hajnalköd
csontvázad rácsa közt.
Fekete ágaid,
Füstölnek szárnyaid.
Nézlek bámuldozva
Föld tűzarany-tolla,
hajnalrózsaködben:
kegyetlen gyönyörben.
...
Miért nézlek gyásszal,
szörnyű megadással,
előtted ha állok,
s a köd rámszivárog.
...
Én gyönyörű vétkem:
Csakis-Emberségem!
Mint az az óriás
kőtoboz-testű Gyász:
kétlábú sárkány-gyík,
Pikkelykőtemplom-Hit.
Kis gumi kék keze,
széttárva mindene.
Páfrányok, pecsétfák,
zsurlók és pikkelyfák
közt feküdt kő-teste,
a Kezdet-Őseste!
...
Áll aki meredten,
Mint egy Öreg Isten
Szelíd havazásban.
Velem-Elmúlásban.
...
Nem lesz, nem lesz, nem lesz,
ottan senki nem lesz.
Ott rohadok Hársfa
halálodba zárva.
Őslángod-kupacban
fekszem majd rohadtan!
Mégis Mindörökre
Gyémánttá-Kötődve!
Juhász Ferenc
Ti mondtátok