Az első ijedség nagyobb volt. 13 évével, rutinjával és cirka 5,5 kilójával Sir kán ma este jó szokása szerint megint megvédte a területét, elkalapált egy "betolakodó" suhancot. A biztonság kedvéért meg is kergette, átugrott a kerítésen a szomszédba. A hatalmas lármára, visítozásra rohantam ki, a macskám akkor már jött haza. A nehezén már túl volt, de "sikerült" neki rosszul földet érnie az 1,80-as kerítésről és utána már nem tudott ráállni a bal hátsó lábára - amit 4 éve már műtöttek egy hasonló esés után... Akkor 6 merevítő fémpálcával árfúrták a lábát, amit 2 sínhez rögzítettek. 6 hétig ezzel a csontjába fúrt fémszerkezettel járt, hogy meggyógyuljon. Én már magam előtt láttam az újabb 3 órás műtétet, a lábadozást, a rengeteg idegőrlő pillanatot, ami az ápolásával jár. Merthogy természetesen mindent megteszünk a gyógyulásáért.
Tehát rohantunk a szokásos állatklinikára, a város másik végébe, szerény véleményem szerint az ország legjobb kisállat rendelőjébe. (A Magyar állatorvosi kamara küldöttgyűlésének szavazása alapján az intézet vezetője, dr. Bánfi András a 2009-es év állatorvosa - az oklevelet a rendelő falán láttam, de most megnéztem a neten.) 22:15-re érünk be édesapámmal (rohamkocsi) - alapos vizsgálat, gyors röntgen, injekció, 20 perc alatt megnyugtattak minket, hogy nem érte akkora trauma Sir kán lábát mint legutóbb, 5-6 nap alatt pihentetéssel és erős gyógyszerekkel kiheveri. Nem néz ki 13-nak (naná, addig még van 3 napja!), a csontjai, ízületei, szalagjai a korának tökéletesen megfelelőek.
Azóta már hazaértünk, Móni adott neki egy szelet sonkát, én vakartam a nyakát: dorombolt, bújt a kezemhez, de még kereste a helyét - most már hanyattfekve alszik a nappali kellős közepén...
De nem engedjük ki többet este a kertbe.
Ti mondtátok