Szombaton indultunk. Nem sok hiányzott hozzá, hogy visszaforduljunk. Kecóból át Erzsébetre, onnan az M5-ösre, majd a 0-ásra. Semmi gond. Érdnél azonban már állt az M7-es. Ennyien nem akarhatják átúszni a Balatont! Fél óra alatt haladtunk kb. 2 km-t, úgyhogy irány a 70-es. Ott 2,5 óra volt, míg elvergődtünk Martonvásárra (ami szép). Mivel nem volt hova sietni, megálltunk ebédelni a már ismert étteremben. Adtunk neki még egy esélyt. Elég legyen annyi, hogy kár volt. Mikor visszamentünk a pályára, már tovatűnt a dugó és - a tényleg impozáns Völgyhídon át, - kényelmesen megérkeztünk Balatonboglárra, a rokonok falatozójába. Úsztunk egyet, vacsoráztunk, majd este visszakocsikáztunk Földvárra, hogy a házukban aludjunk egy jót. Ez az egy nem jött össze, mert Panka nehezen viselte a meleget és az idegen helyet.
Másnap Bogláron egész nap strandoltunk: úsztunk, olvasgattunk az árnyékban, hamburgereztünk, néztük a tömeget. Szombaton az átúszás miatt ugyan még ezrek voltak a parton és dübörgött a szutyok diszkózene, de vasárnap már nagyon jó volt kikapcsolódni - a semmittevés igenis jó!
Hétfőn még csobbantunk egyet az immáron kihalt strandon, ráadásul Pankát is bevittük a vízbe:
Az elején megszeppent, de ahogy megszokta a vizet, már nagyon élvezte. Nevetett, fröcskölt és mindenáron ki akarta harapni az úszógumiját.
Jól éreztem magamat.
Ti mondtátok