Hajrá-hajrá, eljött a kieséses szakasz, az elmúlt 2 forduló jobbára unalmas meccseit követően jöhetnek az izgalmak! Gondolhattuk - legalábbis az utolsó 2 párharcra, merthogy az első kettő tükörsimának tűnt.
Portugália - Csehország 1:0 (0:0)
A csehek bátran nekimentek a portugáloknak és olyan iramot diktáltak, amire nem képesek. 20 percbe telt, míg kifulladjanak és Ronaldoék átvegyék az irányítást. Innentől kezdve tényleg csak az volt a kérdés, hogy mikor szerzik meg az elsőt. Egész sokáig volt szerencséjük és Cech-ük a cseheknek, de aztán - ki más - Cé továbbfejelte a jobb csapatot. Hiába, Poborsky már a múlté... Megérdemelt volt a portugál továbbjutás és tükörsima a találkozó.
Németország - Görögország 4:2 (1:0)
Akkora különbség van a két együttes között, hogy azt már lehetetlen kompenzálni. Amikor figyeltek a németek, esélyük sem volt a görögöknek. A második félidő elején egy megugrásból még egyenlítettek, de utána a Nationelf nem tette meg újra a szívességet, hogy lazsáljon. Gyorsan rúgtak hármat, rövidre zárva a 2004-es görög-tragédia megismétlődésének az esélyét. Az egyenlítést követő 4-5 percet leszámítva totál izgalommentes volt a meccs.
Spanyolország - Franciaország 2:0 (1:0)
Ultra defenzív, támadásban, de még védekezésben is tehetetlen Les Bleus kontra a tiki-takát rossz élvezhetetlen irányba továbbfejlesztő, a labdatartást nem csak támadásnak, de már védekezésnek is tökéletesen alkalmazó Selección.
2 a vége, Xabi Alonso jutalomjátékával és két góljával a 100. válogatott meccsén.
Elképesztő fölény, durva erődemonstráció, de a spanyolok ettől függetlenül támadhatnának is - kérdés (bár szerintem a La Roját abszolút nem érdekli), hogy akkor jobban szeretnék-e őket a semleges nézők, ha mindenkinek megrúgnák a sima ötöst? Mert meg tudnák rúgni. Szerintem még a németeknek is. Ha nem állnának le egy gólnál cicázni, labdakergető bohócot csinálni a világ legjobb játékosaiból; ha nem lenne biztonságosabb (!) egyérintőzve vagy sarokkal kényszerítőzve a 2-3 (Iniesta 5-6) letámadó ellenfél között labdát tartani, mint kapura törni; ha nem a labda eldugására, hanem a következő gólra törekednének; ha rá lennének kényszerítve, hogy előre menjenek. Mert mindenre képesek. Hiszen 0:0-nál türelmesen, de megalkuvás nélkül ELŐRE játszanak, hiszen 0:1-nél mint a szélvész átrohantak az addig stabil olaszokon, hiszen bármikor hadrendet váltanak, ha szükséges. Határtalan potenciál van ebben a csapatban. Bődületes technikai és taktikai fölényben vannak, a ritmusváltásaik követhetetlenek, de sok ellendrukkert szereznek az unalmas meccseikkel. Egyszerűen lenyelik a labdát, mert az ellenfél nemhogy gólt szerezni, de támadni sem tud nélküle. Ez a meccsük sem volt izgalmas, pedig annak vártam. Ez történik, ha az egyik csapatot alul-, a másikat pedig túlértékelem. Eltűnik a különbség, ami pedig létezik és még csak nem is kicsi.
Anglia - Olaszország 0:0, tizenegyesekkel 2:4
Ez az angol válogatott egy vicc. Szoros meccs? Az eredmény volt szoros, nem a meccs! 4 kapuralövés 120 perc alatt? Az olaszok klasszisokkal voltak jobbak voltak! Ötletesen támadtak, sok helyzetet dolgoztak ki, nem hagytak levegőt sem az angoloknak. Hogy azok elverekedték magukat a büntetőpárbajig, már önmagában egy megmagyarázhatatlan csoda, Daniken könyvet ír majd róla.
Hogy Pirlo mit össze nem focizott az egész meccsen! És a panenkás tizenegyese, ami megtörte az amúgy előnyben lévő angolokat!
Erről a negyeddöntőről ez a jelenet fog megmaradni. A vezér hátrányban hitet és önbizalmat ad a társainak. Pirlo megtette, amire nagyon kevesen képesek és amit még kevesebben mernek bevállalni. Az eredménye 2 totál elbizonytalanodott Ashley, akik közül Young ész nélkül a keresztlécre bombázott, Cole pedig Buffon kezébe gurított. Így lesz teljesen megérdemelt továbbjutás vert helyzetből. Ha van vezér a pályán, nincs lehetetlen. Andrea Pirlo megdicsőült. Rászolgált.
Mi lesz?
A portugálok optimisták. Az első pár percig azok is maradnak, aztán lassan a gyomrukba mar a tehetetlenség érzése - ahogy beindul a tiki-taka, Cé-nek is csak a hiszti marad majd, mert labda nélkül ő se lehet megváltó, játsszon bármily nagyszerűen is az egész EB-n. Lehet, hogy szorosnak tűnik majd az almanachokban, hogy 1:0, de igazából sima lesz, meglátjátok.
A másik elődöntő szerintem viszont nem egyértelmű... Láthatjuk a németeket sziporkázni egy gyenge görög válogatott ellen, győzni a széteső hollandok ellen, szoros meccsen nyerni a portugálok ellen, hozni a kötelezőt az iparos dánok ellen, de nem tudhatjuk, hogy ez mire elég a hasonlóan taktikus és szervezett Azzurri ellen?
Utána pedig? Ha be is jutnak a németek a döntőbe, vajon most többre lesznek képesek a döntőre csúcsra járatott Selección ellen, mint a legutóbbi két találkozójukon elért szorosnak látszó, de valójában sima 0:1-ekre? Az EB döntőben és a VB elődöntőn ugyanis alárendelt szerep jutott nekik. Most többet várnak maguktól, nagy az önbizalmuk, de szerintem hiába.
Ti mondtátok