Eddig elhessegettem még a gondolatát is annak, hogy az MTK együttese kieshet az NB1-ből. Szoros volt a középmezőny, 1-2 forddulóval ezelőtt 2-3 pontra volt egymástól az 5. és a 13. Kikaptunk azonban zsinórban háromszor - alig fél órája hazai pályán a korábban még biztos kiesőként elkönyvelt Siófoktól - és így bizony meglegyintett minket a másodosztály szele, mert a Balaton-partiak egy pontra felzárkóztak.
Ami a legelkeserítőbb, hogy nem pechszéria okozza a vereségeket, hanem a kilátástalan játékunk. Mint mindig, most is vannak ugyan tehetséges, technikailag képzett gyerekek, Garaminak hála ügyes labdakihozatalok, néha ötletes, gyors passzok, de összességében messze vagyunk a pár évvel ezelőtti (vagy akár a tavalyi) erőnktől, amihez idén szörnyű rutintalanság társul. Nem lehet büntetlenül kiárusítani egy (bajnok)csapatot egyik percről a másikra! Pollák és Bori eladása után ugyanis Pintér, Zsidai, Rodenbücher, Lencse, Horváth, Gosztonyi, Kulcsár, Kecskés, Hrepka, Végh és Urbán gyakorlatilag egyszerre távozott, még ha utóbbi már vissza is tért a kispadra...
Felsorolom a maradókat is a 25-ös aranyérmes keretből: a csk. Kanta József, valamint négy akkori cserejátékos, a kapus Szatmári Zoltán, a védő Vadnai Dániel, a középpályás Pátkai Máté és a csatár Pál András, akik ma kezdők.
Baj van.
Ti mondtátok