Múlt héten 2 órába telt, mire megtaláltuk azt az ügyeletes kórházat, ahol Petit végre ellátták. Kb. 5 mp alatt rakta helyre a doki a gyereket, de az, hogy az interneten nem lehet megtudni, hogy milyen problémával hova kell menni, hogy az egyik helyen ne mondják meg, a másikon pedig flegmán a fejemhez vágják, hogy hová siessek, mert ők bizony semmit nem tudnak tenni, miközben Móni folyamatosan de feleslegesen hívogatja otthonról az ügyeletes kórházakat tájékoztatásért, de vagy foglalt vonalakba (és félretett telefonokba), vagy reménytelenül kicsengő készülékekbe ütközik, az nem normális. Nem pénzkérdés frissíteni egy központi honlapot, ahol segítik a szülőket, akik aggódnak eléggé ahhoz, hogy ne idegesítsék őket tovább a "magasrólszarokÖnökremárcsak2órámvanhátraaműszakbólbasszameg" hozzáállású köcsögök és nem pénzkérdés az sem, hogy az orvos viselkedhet udvariasan, ha én is úgy kérek segítséget tőle.
Tegnap már "rutinosabb" voltam, egyből jó helyre mentem. Szegény Petya lenyelt valamit, amit talán mégsem, de ha igen, akkor fene tudja mit, vagy mást és hova, de mindegy is, mert a röntgen nem mutatta ki, a sztetoszkóp nem mutatta ki, a gyerek vigyorgott, kivéve amikor vizsgálták, mert akkor persze üvöltött, levegőt simán kapott, mi meg nem szerettük volna, ha a protokoll szerint elaltatják és megbronchoszkópiálják egy ujjnyi csővel a tüdejét, ezért hazahoztam.
Jövő hét kedden aludni szeretnék.
Ti mondtátok