King Aranarth

Felipe Massa ma világbajnokként haladt át a célvonalon. A brazil közönség extázisban tombolt, a boxban a családja egymás nyakában ünnepelt. Jó 20 másodperccel később Hamilton - 2 kanyarral a vége előtt - megelőzte Timo Glockot és mégis ő örülhetett. Olyat kapott az égtől, amiért a legnagyobbak megdolgoztak. Ő a mindent eldöntő versenyen, abszolút győztes pozícióban többször megcsúszott, az utolsó 3 körben pedig - esőmenő létére - teljesen elvesztette a fonalat. Ahhoz, hogy Glock Toyotája nem bírt ki előtte még 2 kanyart, semmi köze nem volt.

Hamilton tehetséges és gyors, ez vitathatatlan. Ugyanakkor - valószínűleg mert nem járta végig a szamárlétrát - arrogáns, ráadásul sportszerűtlen és idegileg labilis. Mától pedig a Formula-1 történelmének legfiatalabb világbajnoka. Egy kivételesen szerencsés úrifiú, aki - bár majdnem sikerült neki - még egyszer nem tudta az utolsó versenyen elbaltázni. Pedig idén sem érdemelte meg, hogy a csúcsra érjen. Nem alázatos.

Kedves Panka!

Ma egy éve, hogy köztünk vagy. Ma egy éve, hogy először megláttunk Téged, hogy először felsírtál. Ma egy éve, hogy először megfürdettünk, felöltöztettünk, megetettünk, hogy belénk csimpaszkodtál. Hogy édesanyád mellett aludtál piciket szuszogva és hogy a karjaimba fogtalak.

Boldog születésnapot, Hercegnőm!

Apu

Miután nem tudom megemészteni önnön hülyeségemet és rugalmatlanságomat a Johnny Winter koncerttel kapcsolatban, kell keresnem valamit, ami kárpótol és eltereli a figyelmemet a Fehér Tornádóról.

Belelapozok a cirka 4000 albumos lemezgyűjteményembe (nyugi, csak mp3), a válogatásokba, a különlegességekbe, a videókba... Valamit keresek, magam se tudom, hogy mit, mégis megtalálom: Springsteen-koncert Miamiban. A koromsötét színpadon a fénycsóva megvilágítja az amerikai gitáros-énekest, aki rekedt hangján két elég ismert fickót szólít. Először egy vékony, szemüveges pali lép be Love feliratú pólóban, nyakában egy gitárral. Mosolygás, kézfogás, vállveregetés. Ő Dave Stewart. Utána megjelenik egy sapkás csávó, tiszta feketében. Itt is kézfogás, majd Bono, - mert a kortárs könnyűzene egyik legelismertebb és legnagyobb hatású sztárjáról van szó - letérdel, alázatosan fejet hajt a Főnök előtt. Látszik rajta a megilletődöttség - mintha ő a 20 fős, füstös kis kocsmákhoz szokott volna...

Aztán belevágnak: a Because The Night c. számot játsszák el az E Street Band-del. Tömény rockzene, lendület és erő. Bono ének, Springsteen szóló, Stewart szóló, Springsteen ének, Bono ének és hideglelés. Nézzétek csak meg:

Lejátszom vagy ötször, hogy helyreálljon a lelki bé*ke..

*Itt megszólalt a telefonom. A barátom hívott és érdeklődött, hogy milyen volt a Johnny Winter koncert?

Basszus, ezt elszúrtam.

Tegnap sajnáltam, hogy lemaradok róla.

Ma sírni tudnék, amiért lemaradtam róla.

Olvassáok el EOX The Selector beszámolóját és megértitek!

Jézusom, élőben a Johnny Guitar! A rohadt kurva életbe!

Alig fél óra múlva a PeCsa színpadára lép az egyetemes blues-rock egyik legnagyobb (még élő?) alakja, az albínó gitáros: Johnny Winter. Barátaim közül többen saját karikatúrájának tartják a drogoktól és alkoholtól tönkrement fickót és a csalódástól és kiábrándulástól való félelmükben nem mennek ki a koncertre, én azonban a szétesett, élőhalott kinézetű, csontsovány csávóra is kíváncsi vagyok. Vagyis hát, lettem volna.

Úgy alakultak a dolgok, hogy nem látom őt élőben zenélni. Nagyon sokáig bánni fogom, de minden nem sikerülhet.

Azért kár...